Boc ellentmond a szállításügyi miniszternek, aki szerint a kolozsvári metró elvesztette a PNRR-s támogatást

2024. augusztus 28. – 16:02

Másolás

Vágólapra másolva

Minden a terv szerint halad a kolozsvári metró ügyében, hamarosan elkezdődik az ásás, mondta Emil Boc kolozsvári polgármester, miután múlt héten Marcel Ciolacu miniszterelnök és Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter Brüsszelben elejtett szavaiból ennek éppen az ellenkezője derült ki.

Boc szerint jelenleg a közművesítés elköltöztetése zajlik és az infrastruktúrát készítik elő a metró építéséhez. A projekthez megvan a pénz, az aláírt szerződés továbbra is érvényben van, a polgármesteri hivatal követte a közbeszerzési eljárás legális folyamatát és ősszel megérkeznek az alagút fúrásához használt gépek, ahogy azt korábban ígérték, idézte a polgármestert a Capital.ro.

Boc arra reagált, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök múlt csütörtökön, miután Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, azt nyilatkozta, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében igényelt összeg harmadik részét legalább hat hónapra visszatartják, de ez nem jelenti azt, hogy Románia elveszti ezt a pénzt. A kormányfő konkrétan megnevezte a kolozsvári metrót is, mint az egyik problémás projektet.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szintén Brüsszelben azt mondta, hogy a közbeszerzési eljárás során a projekt időközben megváltoztatott műszaki-gazdasági mutatóit nem töltötték fel az európai rendszerbe, ezért megtorpant a projekt, és már nem lehet a PNRR-s forrásokból megvalósítani. A tárcavezető szerint más forrást keresnek a metróhoz, a Szállítás Operacionális Program (POT) keretében valósítanák meg.

A kolozsvári metróra a korábbi bejelentések szerint 310 millió eurót hívtak le a PNRR keretében, és ebből a 21,3 kilométer hosszú, 19 megállóval rendelkező vonal első 9 megállóját építik meg a tervek szerint 2026. július 31-éig.

A júniusi helyhatósági választások előtt néhány nappal, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă szenátusi elnök, Sorin Grindeanu közlekedési miniszter és Marcel Boloș pénzügyminiszter jelenlétében, jelképesen elindították a metró építési munkálatait Szászfenesen, miután az építési engedélyt sürgősségi eljárásban bocsátotta ki a Kolozs megyei tanács. Nem csak a civil szféra figyelmeztetett arra, hogy a tervezett határidőket lehetetlen tartani, de Adrian Câciu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter is arról beszélt, hogy mekkora késésben van a projekt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!