A PSD-kongresszuson megerősítették Ciolacut a párt élén, és ő lesz a PSD államfőjelöltje is

2024. augusztus 24. – 09:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szombati tisztújító kongresszusának küldöttjei titkos szavazással Marcel Ciolacut választották pártelnöknek és megszavazták azt is, hogy ő lesz a párt jelöltje az év végi államelnök-választáson.
A 2380 küldöttből 2253 igennel szavazott a PSD új vezetőségére: Paul Stănescu főtitkár, Sorin Grindeanu és Daniel Băluţă első alelnökök, Florin Jianu, Lia Olguţa Vasilescu, Gheorghe Şoldan, Gabriel Zetea, Vasile Dîncu, Victoria Stoiciu, Mihnea Costoiu és Elisabeta Lipă alelnökök.

Borítékolható volt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusa nem sok újdonságot hoz majd, és megerősítik Marcel Ciolacut a párt elnöki tisztségében, hisz ő volt az egyetlen jelölt. Ugyanígy Ciolacu államfői ambíciói is pozitív visszajelzést kaptak, miután a PSD elnöke néhány napja egy Facebook-bejegyzésben hivatalosan is bejelentette indulási szándékát.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen egy új politikai projektet és egy új államelnök-modellt kínálni Romániának – jelentette ki a párt szombati kongresszusán Marcel Ciolacu.

„A PSD megnyerte a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat. Kedves kollégák, ma örülünk és tervezzük a jövőt, de soha nem szabad elfelejtenünk, honnan indultunk. Négy évvel ezelőtt, amikor önök megválasztottak elnöknek, pártunk a legnehezebb időszakát élte (...) A nehéz utat választottuk, a küzdelem kemény útját. Együtt sikerült visszaszereznünk az emberek bizalmát. Együtt megreformáltunk és kormányra vittünk egy reménytelen helyzetben levő pártot. Ez az igazság, és erre büszkének kell lennünk!” – mondta beszédében a pártelnök.

Marcel Ciolacu szerint Románia változóban van, és a PSD-nek az országgal együtt változnia kell. A szociáldemokratáknak elsőként kell megreformálniuk önmagukat a romániai pártok közül, és a reformhoz tartozik, hogy az őszi parlamenti választásokon a jelöltlisták befutó helyeinek 30 százalékára nők kerüljenek – üzente a megyei szervezetek vezetőinek.

Hangsúlyozta, hogy a PSD készen áll egy újabb lépésre: bejelentette, hogy indul az államelnök-választáson.

„Itt az ideje, hogy előlépjek, és teljes magabiztossággal kimondjam: igen, indulok a választáson, és megnyerem Románia elnöki tisztségét! Igen, 20 év után Románia megérdemel egy olyan elnököt, aki a mindenkié!” – mondta Ciolacu, hozzátéve, hogy döntését a párttársakkal, a szociális partnerekkel, a közemberekkel, a családjával való megbeszélések és tanácskozások után hozta meg.

A szombati PSD-kongresszuson először volt elektronikus szavazás, mobiltelefonon keresztül, egy QR-kód alapján, amelyet minden küldött a jelvénye hátuljára kapott.

Az alelnöki tisztségek a News.ro hírügynökség szerint a következőképp alakultak:

Ciolacu a párt egyik legfontosabb alelnöki pozíciójára Sorin Grindeanu közlekedési minisztert jelöli, aki így megőrzi pozícióját. Illetve, Daniel Băluțăt, aki a Gabriela Firea által betöltött tisztséget venné át. Mihai Tudose a PSD Országos Tanácsának elnöki tisztségére javasolják, amelyet jelenleg Vasile Dîncu tölt be. Paul Stănescu továbbra is főtitkár marad.

Ciolacu csapatában a további alelnökök a következők: Florin Jianu a vállalkozói szféráért és üzleti környezetért felelős, Lia Olguța Vasilescu a munkaügyi és szociális védelemért felelős, Gheorghe Șoldan a regionális és helyi fejlesztésért felelős, Gabriel Zetea pedig a közigazgatásért és infrastruktúráért felelős alelnök.

Victoria Stoiciu a nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatokért és a társadalmi párbeszédért felelős alelnök, Mihnea Costoiu az oktatásért felelős alelnök, Elisabeta Lipă a sportért felelős alelnök, Marian Neacșu a Bukarest-Ilfov régióért felelős alelnök, Dumitrița Glica a központért felelős alelnök és Corneliu Ștefan a délvidéki alelnök.

Ionuț Pucheanu, Galati polgármestere a délkeleti régió alelnöke, Claudiu Manda a délnyugati régió alelnöke, Laurențiu Nistor pedig a nyugati régió alelnöke lesz Marcel Ciolacu csapatában. Az észak-nyugati régió alelnöke Emil Moldovan, az észak-keleti régióé pedig Dragoș Benea.

A választás után az újrázó elnök a sajtónak nyilatkozva elmondta: a román polgárok szavazataiból pontosan kiderül majd, hogy ki nyeri és ki veszíti el az államelnök- és parlamenti választásokat, és milyen összetételű lesz a következő parlamenti többség – jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu kormányfő, szociáldemokrata elnök.

A PSD kongresszusát követően az újságírók a PSD-PNL koalíció választások utáni jövőjéről kérdezték Ciolacut. „Nem tudom, azt hiszem, túl sokat számítgatunk és túl sok forgatókönyvet gyártunk. Úgy gondolom, a román állampolgárok szavazatából pontosan kiderül majd, hogy ki nyeri és ki veszíti el a választásokat, és milyen összetételű lesz a következő parlamenti többség” – válaszolta a PSD elnöke.

Ezzel kapcsolatban leszögezte: amint a kongresszuson mondott beszédében is kifejtette, a hatalmat meg kell osztani, nem összpontosulhat egy kézben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!