Az erdélyi egyházi vezetők is provokációnak minősítették a párizsi olimpia megnyitójának jelenetét

2024. augusztus 2. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Krónika napilap megkérdezte az erdélyi történelmi egyházak püspökeit a párizsi olimpia megnyitójának egy jelenetéről, amelyben Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét keresztényellenesnek minősített formában mutatták be.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint a történtek a keresztény egyházak és emberek elleni provokációnak minősülnek. Véleménye szerint a nyugati liberális világ semmit sem tart szentnek, mindent megváltoztatna és eltörölne.

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy véli, hogy a botrányos jelenet a mai liberális trendre jellemző, és a keresztényellenes lobbi szándékosan használja fel a nagy nyilvánosságot biztosító eseményeket a lakosság érzékenyítésére.

Tamás József, csíkszeredai római katolikus emeritus segédpüspök, arról beszélt, hogy az utóbbi időben sok hasonló bántás éri a kereszténységet világszerte, és a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta. Úgy látja, hogy a Francia Püspökkari Konferencia nyilatkozata egy világra szóló, egységes elítélő álláspontot képvisel a katolikus egyház nevében.

A lap által megkérdezett erdélyi egyházi vezetők hozzászólásaiból kiderül, hogy mindannyian elítélik a párizsi olimpia megnyitóján bemutatott jelenetet, ami szerintük a keresztény egyházak és emberek elleni provokáció, a keresztényellenes lobbi kampánya, ami azt próbálja normálisnak elfogadtatni, ami valójában abnormális.

Az egyházi vezetők szerint a művészi szabadságnak is vannak határai, különösen akkor, ha vallási érzékenységet sért. Kató Béla és Kovács István is hangsúlyozza, hogy a kereszténység kifigurázása túlmegy ezen határokon és provokatív szándékú. Az egyházi vezetők elvárják, hogy a művészek tiszteletben tartsák a vallási szimbólumokat és a hívők érzékenységét. A jelenet bemutatása szerintük sértő és tiszteletlen volt a keresztény közösséggel szemben, amit mélységesen elítélnek.

A párizsi olimpia megnyitóünnepségén egy jelenet heves vitákat váltott ki, miután egyesek Leonardo da Vinci „Az utolsó vacsora” című festményéhez hasonlították. A jelenetben drag queenek és táncosok egy hosszú asztal mentén sorakoztak fel, ami sokak szerint Jézus Krisztust és tizenkét apostolát ábrázoló ikonikus festményre emlékeztetett. Míg sokan az LMBTQ+ közösség befogadó ünnepléseként értékelték a jelenetet, mások a közösségi médiában „gúnyolódásnak” és „a keresztények számára sértőnek” nevezték.

Az elsők között a Francia Püspöki Konferencia tiltakozott kijelentve, hogy „a megnyitó ünnepség a kereszténység kicsúfolásának és kigúnyolásának jeleneteit is tartalmazta, amit mélységesen elítélünk”. A CitizenGO ,,Védjük meg a hitünket! Nemzetközi tiltakozás a párizsi olimpián elkövetett istenkáromlás ellen” című internetes aláírásgyűjtési kampányát eddig közel 280 ezren támogatták.

A párizsi olimpia szóvivője, Anne Descamps bocsánatot kért, ha bárkit megbántottak volna. Kijelentette, hogy nem állt szándékukban tiszteletlenséget tanúsítani egyetlen vallási csoport iránt sem, és az ünnepség művészeti igazgatója, Thomas Jolly is arról beszélt, hogy célja éppen a közösségi tolerancia ünneplése volt. Jolly megerősítette a francia közszolgálati televízióban is, hogy a jelenet nem da Vinci 15. századi festményéből merített inspirációt.

Demény Péter véleménycikke a témáról itt olvasható.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!