Orbán Viktor békemissziójáról fog szólni a Tusványos

A „békemisszió” fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a magyar miniszterelnök, mondta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

A MTI szerint a tusnádfürdői szabadegyetem alapítója az idei táborról tartott keddi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a július 23. és 28. között esedékes nyári szabadegyetem mottója a „Jobb pályán” lesz, mint azt már a szervezők múlt héten ismertették.

Ugyanakkor mint a Telex kiemelte, Németh Zsolt sikeresnek nevezte Orbán Viktor „békemisszióját”, szerinte egyedülálló az a visszhang, amit az kiváltott, és érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban. „Egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség” – mondta Németh, aki az orosz–ukrán háborút politikai korszakhatárnak nevezte.

A külügyi bizottság elnöke szerint a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció megalakulása egyfajta fordulatot jelez Európában, hosszú ideje „benne van a levegőben” a nemzetközi jobboldal megerősödése, és ez nem is lehet vita tárgya az európai parlamenti választások függvényében – mondta.

„A patrióta , jobboldali áttörés Európában új keretet és lendületet ad politikai- jogvédelmi céljaink megvalósításához!” – írta a Tusványosról szóló Facebook-bejegyzésénél.

A magyar uniós elnökségről azt mondta, különösen fontos, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, „szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amelyek a magyar politikát érintik”.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy idén ezer előadó lesz jelen a nyári egyetemen, amelyet 76 partnerrel közösen 34 programhelyszínen, 300 szervező közreműködésével készítettek elő. Négy óra előtt a belépés ingyenes lesz a tábor területére. Kedd este nyílik majd meg az online regisztrációs felület, szombatra külön regisztráció lesz, amelyet a honlapon lehet megtenni.

Orbán Viktor szombaton mond majd beszédet, a miniszterelnök Tusványoson szokta lezárni az előző politikai idényt, és itt jelöli ki a stratégiai céljait is. Itt beszélt először az illiberális demokráciáról 2014-ben, két éve pedig nagy port kavart a kevert fajúságról szóló értekezése. Tavaly román nacionalisták zavarták meg Orbán beszédét. A kormányfő 2030-ig szóló terveket vázolt fel, és azt ígérte: idén már a 2030 és 2040 közötti terveiről is beszél Tusványoson. Ahogyan tavaly, a Telex és a Transtelex tudósítói idén is ott lesznek a fesztiválon.

Orbán pár nappal a magyar elnökség kezdete után Ukrajnába, majd Oroszországba, a türk államok hegyi-karabahi ülésére és Kínába látogatott. Több alkalommal posztolt az utakról képeket az elnökségi logóval, Moszkvában pedig Vlagyimir Putyin arról beszélt a találkozójuk utáni sajtótájékoztatójukon, hogy szerinte Orbán az uniós elnökség képviseletében járt ott, amit a magyar kormányfő nem cáfolt helyben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter olyan fordulatokkal mosta össze az elnökséget a „békemisszióval”, mint például „vége a magyar uniós elnökség első hetének, ennek során mindenki számára bebizonyosodhatott, hogy ez egy békemisszió lesz a következő hat hónapban”.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!