Letartóztatták a Négyfaluban lelőtt férfi testvérét

A szombaton a Brassó megyei Négyfaluban (Săcele) lelőtt férfi fiútestvérét őrizetbe vették, majd később letartóztatták, mert megfenyegette a lövéseket leadó rendőrt, hogy megöli, írja az Agerpres.

A brassói bírósági ügyészség vasárnapi tájékoztatása szerint a férfit hatósági személy elleni erőszak miatt vették őrizetbe, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

Az ügyészség szerint a férfi még szombaton, rögtön azt követően, hogy a rendőr meglőtte a csendőrre támadó testvérét, több ízben is halálosan megfenyegette a rendőrt, miközben a testvérét elsősegélyben részesítették a helyszínen.

A brassói törvényszéki ügyészség pedig közölte, hogy az ügyben emberölés, illetve hatósági személy elleni erőszak miatt indított büntetőeljárást.

A helyszínen vizsgálatot folytattak, és kihallgatták az incidensnél jelen lévő rendőröket és csendőröket. Várják a boncolás és ballisztikai szakértői vizsgálat eredményeit – tájékoztatott még az ügyészség.

Mint írtuk, egy rendőr szombaton megsebesített Négyfaluban, egy utcai konfliktusban egy 36 éves férfit, aki baltával támadt rá egy csendőrre. A csendőr és a rendőr egy szomszédok között kitört, az 112-es segélyhívószámon jelentett konfliktust igyekezett elcsitítani szombaton dél körül a városban, amelyben a 36 éves férfi is részt vett.

A Brassó megyei rendőrség beszámolója szerint a férfi fenyegetően baltát emelt és rátámadt a csendőrre, amire a rendőr előbb a levegőbe lőtt, majd kétszer rálőtt a támadóra. A megsérült támadót egy mentőcsapat orvosi ellátásban részesítette, azonban a férfi a nap folyamán meghalt.

'A rendőr gyors beavatkozása megmentette csendőr kollégája életét' – hangsúlyozta szombati közleményében a Brassó megyei rendőrség.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!