Ma hozzák vissza Romániába Cătălin Cherecheșt, a korrupcióért elítélt nagybányai polgármestert

2024. március 19. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Cătălin Cherecheșt, Nagybánya volt polgármesterét ma hozzák vissza az országba, hogy letöltse börtönbüntetését, miután öt év szabadságvesztésre ítélték korrupciós ügyek miatt.

Igazságügyi források szerint Cherecheșt autóval hozzák be az országba, és ma reggel már útnak indították a felügyelet alatt lévő foglyot Németországból Romániába.

Idén egyébként már több mint 130 szökevényt hoztak be az országba, hogy letöltsék büntetésüket. Alina Gorghiu igazságügyi miniszter rendkívül következetesen göngyölíti fel azokat az ügyeket, amelyek büntetésük elől külföldre szökött romániai állampolgárokat érintenek. Nemrég ugyanígy hozatta vissza Olaszországból Darius Vâlcovot, a brutális vagyont felhalmozó szociáldemokrata ex-pénzügyminisztert is. Többek között törvénytervezetet is kezdeményezett, amely előírná, hogy a Romániába visszahozott szökevényeknek fizetniük kell a hazaszállításukért, mivel a román állam évente mintegy 10 millió lejt költ a szökevények biztonságos hazaszállítására.

Gorghiu közölte, Cătălin Cherecheş szökevényt a német rendőrség a határig kíséri, ahonnan átveszik a román határőrök. A volt elöljáró 21 napot fog tölteni a rahovai börtönben karanténban és megfigyelés alatt, majd elszállítják abba a fogvatartási intézménybe, ahol letölti börtönbüntetését. Ennek holléte nem publikus, de a szabály általában az, hogy a lakhelyéhez legközelebb eső börtönbe viszik az elítéltet – magyarázta a miniszter.

Arról is beszámolt, hogy Cherecheş kiadatása előtt az igazságügyi minisztérium garantálta a német hatóságoknak, hogy megfelelő fogvatartási körülményeket biztosít az elítéltnek. Ugyanezt az eljárást alkalmazzák a Romániának kiadott többi elítélt esetében is.

A karantén idején Cătălin Cherecheş harmadmagával lesz egy 19 négyzetméteres helyiségben, és akárcsak a többi fogvatartott, változatos étrendben részesül, és hozzáférése lesz a börtön területén lévő kereskedelmi egységhez, kiadványokhoz és egészségügyi ellátáshoz – mondta Gorghiu.

A müncheni regionális bíróság bírái a múlt héten döntöttek úgy, hogy Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestert kiadják Romániának, hogy letöltse büntetését. A bíróság helyt adott a müncheni ügyészség kérésének, amely a kolozsvári fellebbviteli bíróság által 2023. november 24-én, azaz Cherecheș végleges elítélésének napján kiadott európai elfogatóparancs alapján kérte a kiadatást.

A müncheni bírák nem vették figyelembe a Cătălin Cherecheșre Romániában váró fogva tartási körülményeket, ami az ügyvédei által a kiadatás elkerülésére felhozott egyik indok volt.

Cătălin Cherecheșt, akit 5 év börtönbüntetésre ítéltek, és aki nemzetközi körözés alatt állt, miután elmenekült az országból, 2023. november 28-án találták meg a rendőrök Augsburgban. Cherecheș az ítélethirdetés előtt egy rokonának a személyazonosságát felhasználva hagyta el az országot. Néhány nappal később a Román Rendőrség és a német, magyar, osztrák és olasz hatóságok együttműködésének köszönhetően Németországban elfogták és őrizetbe vették a volt elöljárót. Miután sikerült letartóztatni, a romániai fogvatartási körülményekre hivatkozva megpróbálta elkerülni visszahozatalát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!