Kolozsvár több történelmi korszaka előbukkant a Caragiale-park felújításával
2024. március 15. – 15:05
Az ókori, a középkori és az újkori Kolozsvár maradványainak részletei kerültek napvilágra a Caragiale-park és a szomszédos utcák helyreállítása alkalmából végzett régészeti feltárások alatt, jelentette be pénteki közleményében az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum.
A park nyugati oldalán, a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának volt parkolója területén több falrészletet azonosítottak. A felsőbb rétegekben talált kerámiaanyag 18-19. századi, ugyanakkor részben sikerült feltárni a középkori várfal északi kapuját, a Víz-kaput is, a két méter széles városfalat és egy innen induló út köveit.
Az áremvezetékek elhelyezésére ásott árokban előbb a középkori, majd alatta, a jelenlegi járószint alatt 2,70 méterrel a római kori falat találták meg. „A három történelmi városrész átfedésével állunk tehát szemben, amit a nyugati városfal kutatása, a Szentlélek utca (Virgil Fulicea) 23. szám alatti ásatások is visszaigazoltak” – idézi a közlemény George Cupcea régészt.
A munkálatok során felnyitott többi régészeti szelvényben újkori és római kori építményeket tártak fel, találtak például EX(ercitus) D(aciae) P(orolissensis) feliratú római téglát és darabokat az ún. terra sigilatta római kerámiából, ami Kr. u. 170 és 200 közé datálható.
A park korszerűsítési munkálatait a továbbiakban is figyelemmel követik a múzeum régészei. George Cupcea korábban azt mondta, a tavaly októberben elkezdett felújítási projekt keretében zajló régészeti kutatás befejezése után a felszínen is jelezni fogják a várfal vonalát.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!