Továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a gazdák és a fuvarozók, hogy elhatárolódjanak Diana Șoșoacă pártjától

2024. január 21. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

A bukaresti demonstrációt egy politikai párt hirdette meg, amelytől el akarnak határolódni, ezért továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a gazdák és fuvarozók – mondta vasárnap Dănuț Andruș a Bukarest egyik bejáratánál, Afumați térségében demonstrálók választott szószólója az MTI szerint.

A parlament előtti Alkotmány (Costituției) téren 100 traktort és 100 nyergesvontatót engedélyeztek, illetve ötezer ember helyett vasárnap reggel egyetlen teherautó jelent meg, amely vontatóplatformon egy traktort hozott.

A bukaresti prefektúra által jóváhagyott tervek szerint a traktoroknak és teherautóknak egy megszabott útvonalon kellett volna bevonulniuk a parlament elé a hajnali órákban, hogy ne akadályozzák a főváros forgalmát.

A parlament előtti három hektáros parkoló azonban üres maradt.

Dănuț Andruș szerint semmi keresnivalójuk egy politikai párt, SOS Románia által bejelentett demonstráción. Szerinte mindenki ott ad hangot elégedetlenségének, ahol tud. A gazdák és fuvarozók általában spontán tüntetéseken vesznek részt.

A gazdák és fuvarozók azt követően határolódtak el a parlament elé meghirdetett háromnapos demonstrációtól, hogy kiderült: Diana Șoșoacă szenátor által alapított SOS Románia párt ügyvédje kért engedélyt.

Mircea Bogdan Petre ügyvéd a Hotnews.ro hírportálnak azt mondta: ő nem szervezője a megmozdulásnak, azért kért engedélyt a tüntetésre, mert látta, hogy a gazdák és fuvarozók be akartak vonulni járműveikkel a városba és ezt – az engedély hiányára hivatkozva – a hatóságok megakadályozták.

Dănuț Andrușéknak azonban nem csak az SOS Románia nem nyerte el a tetszését, szerintük a kormány eddigi intézkedései is félrevezetőek. Megmozdulásaik pedig csak akkor érhetnek véget, amikor az azonnal teljesíthető követeléseikről sürgősségi kormányrendeletek születnek, a többi probléma megoldásáról pedig írásban vállalt határidőkkel menetrendet fogad el a kormány.

A Krónika szerint szombaton az ország több térségében folytatódtak a demonstrációk: Brassó körgyűrűjén az esti órákban több száz traktorral vonultak fel a gazdák, Temesváron munkagépekkel foglalták el a belváros egy számukra kijelölt parkolóját a gazdálkodók, ahol január 24-ig folytatják a tüntetést, az olténiai Craiován, egy – a hatóságok által megszabott – város széli útvonalon, rendezett menetoszlopban vonultak be járműveikkel a tüntetők.

Vasárnap Iași készülnek felvonulni a gazdák a város egyik főútvonalán. Romániában január 10-e óta munkagépekkel és nehézjárművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók spontán tüntetései okoznak fennakadásokat a közlekedésben. A forgalomlassításban megnyilvánuló megmozdulás résztvevői állításuk szerint főleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások drágulása, az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak, a Románián áthaladó ukrán gabonaexport törvénytelen romániai értékesítésének megakadályozását követelik, és kárpótlást követelnek az országban feketén értékesített ukrán mezőgazdasági termékek által okozott veszteségekért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!