100 napról 35 napra rövidül az egészségügyi intézményekben a megüresedett állások betöltésének határideje

2024. január 15. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenlegi 100 napról 35 napra rövidült az állami egészségügyi intézményekben megüresedett állások versenyvizsgával történő betöltésének határideje – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter által aláírt rendeletmódosítástól azt várják, hogy jelentősen felgyorsítsa az állások betöltését.

Az Agerpres összefoglalója szerint a most elfogadott rendelet előírása szerint az ideiglenesen megüresedett posztok betöltésének határidejét 40 napról 20 napra csökkentették. Emellett a korábbi öt nap helyett csak két nap áll a megyei orvosi kamarák rendelkezésére a meghirdetendő állások jóváhagyására.

Rafila közölte azt is, hogy a korábbi eljárás szerint 90 nap alatt kellett lebonyolítani a versenyvizsgákat, most a határidő legtöbb 30 munkanapra csökkent. Ugyanakkor az eredmények közzétételének határideje 5 napról 3 napra rövidült.

A miniszter szerint mindezeknek köszönhetően 100 napról 35 napra csökkent az állami egészségügyi intézményekben megüresedett állások versenyvizsgával történő betöltésének határideje. Ez az időtartam az eljárás felgyorsításával akár egy hónapra is lerövidíthető – magyarázta. Rafila ismét sürgette az egészségügyi intézményeket, hogy hirdessék meg a megüresedett állásokat. Érvei szerint, ha ezt most megteszik, akkor a posztokat február közepéig be is lehet tölteni.

A miniszter bejelentette azt is, hogy idén már a kormány előzetes jóváhagyása nélkül is meghirdethetik a megüresedett állásokat az egészségügyi intézmények.

Múlt csütörtökön a kormány több mint 7600 megüresedett állás betöltését hagyta jóvá az egészségügyben, de még így is rengeteg betöltetlen maradt. Korábbi számítások szerint mintegy 30 ezerrel kevesebb dolgoznak a romániai egészségügyben, mint ahányra szükség lenne.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!