Hétfőn válik el, hogy Nagybányán RMDSZ-es lesz-e az ideiglenes polgármester
Hétfőn szavaznak a nagybányai tanácsosok a város ideiglenes polgármesteréről. Az erről szóló tanácsülésre 13 órakor kerül sor.
A gyűlést követni lehet élőben a nagybányai tanács Facebook oldalán.
A helyi RMDSZ szerint van esély rá, hogy a szövetség színeiben alpolgármesteri tisztséget betöltő, Pap Zsolt István kapja meg a polgármesteri széket, miután november 24-én jogerősen öt év végrehajtandó szabadságvesztére ítélték Cătălin Cherecheşt, így a prefektusi határozat értelmében elvesztette mandátumát. Cherecheşt rövid ideig szökésben volt, jelenleg Németországban igyekszik hátráltatni, hogy kiadják Románia számára.
A másik jelölt, Doru Dăncuș alpolgármesterről, aki Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNȚCD) tagjaként jutott be a helyi tanácsba, úgy tudjuk, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) gyűléseit látogatja.
Ioan Doru Dăncuș, Nagybánya alpolgármestere ellen okirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és szervezett bűnözői csoport létrehozásának bűncselekménye miatt folyik büntetőeljárás.
Parasztpárti tagságát már elvesztette, mert nem a hivatalos eljárás szerint hozta létre a helyi szervezetet, és valójában nem tölti be azokat a funkciókat, amelyeket az általa aláírt dokumentumokban állít. A feljelentést egykori pártja tette ellene.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom