Diana Șoșoacă árulónak nevezte és elküldte az RMDSZ szenátorát Magyarországra

Ismét botrányt csinált a parlamentben Diana Șoșoacă szenátor, aki magyarellenes kirohanásakor Magyarországra küldte az RMDSZ szenátorát, Turos Lórándot, írja a Krónika.

A törvényhozók száj karatéjára a parlament két kamarájának hétfői együttes ülése szolgáltatott apropót.

A december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából szervezett ülésen Turos Lóránd szenátor beszédében azt emelte ki, hogy románoknak és magyaroknak egyformán kell viszonyulniuk a múlthoz, és nem azt kell keresniük, ami megosztja, hanem ami egyesíti őket. Emlékeztetett, az 1918-ban elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatban – amely kimondta Erdély, a Bánság, Partium és Máramaros egyesülését a Román Királysággal – a románok tisztában voltak vele, mekkora jelentőséggel bírnak a nemzetiségi, kulturális és oktatási jogok.

„Úgy véljük, hogy mindazok, akik elfelednék vagy törölnék a Gyulafehérvári Nyilatkozatból a ránk vonatkozó fejezetet, nem csak ellenünk cselekszenek, hanem Románia valós érdekei ellen is” – hangoztatta Turos Lóránd a Krónika szerint.

A botrányairól ismert Diana Șoșoacă ezt már nem bírta cérnával, felpattant a székéből, és hangos kiabálással zavarta meg a felszólalást. „Menj a magyar parlamentbe, ott beszélj ilyeneket! Túl sok jogot kaptál itt eddig is! Menj Magyarországra!” – üvöltözte az SOS Romania elnevezésű párt elnöke. Șoșoacă árulónak is nevezte szenátortársát, és az üvöltötte, hogy hallgattassák el.

Diana Șoșoacă SOS Romania pártja egyébként jelenleg 5,2 százalékon áll, azaz elképzelhető, hogy 2024-től a második magyarellenes, szélsőséges nacionalista párt is parlamentbe jut.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!