Így kerülhetnek rovart tartalmazó élelmiszerek a romániai üzletek polcaira

Döntő házként elfogadta a képviselőház a fogyasztásra alkalmasnak minősített rovarokból készült élelmiszerek forgalmazását szabályozó törvényt, így már csak az államfőnek kell kihirdetnie, írta a Hotnews.

170 képviselő szavazta meg a törvényt, ketten ellene szavaztak, 41-en pedig tartózkodtak.

A jogszabály tiltja a rovarliszt használatát a Románia területén kereskedelmi céllal előállított olyan élelmiszerekben, amelyek szerepelnek a Hagyományos Termékek Országos Jegyzékében vagy a Hagyományos Receptek Országos Jegyzékében.

Előírja, hogy amennyiben egy termék rovarlisztet tartalmaz, azt aránytól függetlenül fel kell tüntetni az élelmiszer nevében is. Az összetevők listája mellett pedig jelezni kell, hogy ez az összetevő allergiás reakciót válthat ki azok esetében, akik allergiásak a rákfélékre vagy az atkákra.

Az új szabály értelmében külön standon, jól elkülönítve lehet csak forgalmazni a rovart tartalmazó élelmiszereket.

Az Európai Unió eddig összesen négy rovart nyilvánított fogyasztásra alkalmasnak: az alombogár (Alphitobius diaperinus) lárváját, a házi tücsköt (Acheta domesticus), a közönséges lisztbogarat (Tenebrio molitor) és az európai vándorsáskát (Locusta migratoria).

Romániában élénk közbeszédet és ellenállást váltott ki a rovarfogyasztás, ezt tükrözi a most megszavazott törvény is.

Bár a rovarevés sokak számára újdonságnak tűnik, Rajcsányi Tímea kertészmérnök korábban a Transtelexen arról írt, hogy a mezőgazdaság gépesítésének következtében jó ideje nem az a kérdés, hogy eszünk-e napi szinten rovarokat, hanem az, hogy mennyit?

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!