Oltás-dosszié: Románia 45 millió adag vakcina megvásárlásától állt el

2023. november 26. – 13:12

Oltás-dosszié: Románia 45 millió adag vakcina megvásárlásától állt el
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Florin Cîțu volt kormányfő, jelenlegi szenátor, akit a DNA hivatali visszaéléssel vádol a koronavírus-oltások megrendelésének ügyében – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

35 millió adag Covid-19 elleni oltást kapott meg Románia a 80 millió rendelt adagból, számolt be szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki szerint még meg kell találni a megoldást arra, hogy a fennmaradó 45 millió dózist ne kelljen kifizetni, írta az Agerpres.

A 35 millióból 10 millió adagot megsemmisítettek vagy meg fognak semmisíteni, mert már lejárt a szavatossági idejük. Több mint 20 millió adagot használtak fel, de mivel az oltóanyag többdózisos csomagolásban érkezett, a felbontott adagokat pedig csak korlátozott ideig lehetett tárolni, volt, amit nem használtak fel. Mostanra két millió használható dózis maradt még, ez kiegészül a vírus változása nyomán aktualizált 1,2 millió adaggal, magyarázta Rafila.

Az egészségügyi miniszter szerint ezzel lezárul az egyik gyártóval még 2021-ben kötött szerződés. Az ország eddig 2,5 milliárd lejt fizetett a koronavírus elleni oltásokért.

Rafila elmondta, hogy Románia ennél sokkal több oltóanyagra kötött szerződést, de végül mégsem kérte a kiszállításukat, ezeknek a szerződéseknek a rendezése pedig még zajlik, eddig egy gyártóval sikerült megegyezni abban, hogy az ország eláll a vásárlástól.

Azt is hozzátette, hogy a további 45 millió adag vakcina, amit Románia már nem kérne, nincs kifizetve, illetve hogy az Európai Bizottság rendszeresen kérte a tagállamoktól, hogy jelezzék, igényt tartanak-e a megrendelt oltóanyag-mennyiségre vagy sem.

Az egészségügyi miniszter megjegyezte, hogy a koronavírus elleni oltóanyagok ügyében voltak olyan helyzetek, amikor orvosi szempontból másként is lehetett volna gondolkodni, de ennél konkrétabb véleményt nem mondott, tekintettel arra, hogy a hatóságok még nyomoznak az ügyben.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) három volt kormányzati tisztségviselőt vádol súlyos hivatali visszaéléssel a koronavírus elleni oltások ügyében, és a mentelmi joguk visszavonását kéri. A G4media írta meg, hogy Florin Cîțu volt kormányfőről, illetve Vlad Voiculescu és Oana Mihăilă volt egészségügyi miniszterekről van szó. A PNL és a PSD szenátusi frakciója rövidesen jelezte, hogy megszavazza Florin Cîţu mentelmi jogának felfüggesztését.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!