Borboly Csaba szintet lépett a sajtóra való nyomásgyakorlásban, George Simion módszereit alkalmazta az UH.ro szerkesztőségében

2023. október 19. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának az elnöke a szokásos udvarhelyszéki térségi napját tartotta, amikor a felkészültségéből ítélve egyáltalán nem hirtelen felindulásból, hanem gondosan eltervezve, olyat tett, mint korábban soha. Azt már megszoktuk, hogy a facebookos élő bejelentkezései alkalmával bohóckodik és nevetség tárgya lesz, elég csak a szűk egy évvel ezelőtti borszéki bejelentkezésére gondolni, amikor egy szál fecskében állt ki a hóesésbe, de a mostani élőzésében szinte rárontott az UH.ro szerkesztőségére, anélkül, hogy bárkitől is engedélyt kért volna, hogy egyáltalán bekapcsolhassa a kameráját. Sőt, amikor a portál főszerkesztője, Pál Edit Éva kifejezetten kérte, hogy ne közvetítse már élőben az akcióját, akkor mintha észre sem vette volna a figyelmeztetést, tovább folytatta a bejelentkezést, amit elméletileg Egyed Ufó Zoltán egy korábbi cikke váltott ki.

Úgy látszik a Hargita Megyei Tanács elnökének nem volt intő jel, hogy a legutóbbi Csíki Területi elnöki választáson épp egy paraszthajszállal győzött Tánczos Barnával szemben, és abban a vitában is felmerült, hogy sokan vannak, akik nem tudnak ezekkel a módszerekkel, ezzel a fajta politizálással azonosulni. Már, ha azt lehet politizálásnak nevezni, hogy Borboly Csaba ráront arra a sajtótermékre, amelynek az újságírói nem azt írták, amit ő szeretett volna. Ezért megpróbálta a sajtóterméket hitelteleníteni, azt hangoztatva egyre-másra, hogy hazudnak, és ezzel nyomást gyakorolni rájuk, végső soron pedig megfélemlíteni a sajtót.

„Borboly Csaba szerepzavarban szenved”

„Borboly Csaba szerepzavarban szenved. Nem az ő feladata az újságírók munkájáról tudósítani, hanem az újságíróké az övéről beszámolni. Az ő feladata az lenne, hogy fejlessze a megyét, és az infrastruktúrát úgy alakítsa, hogy az a megye fejlődését szolgálja, nem pedig az, hogy amatőr influenszerként bejelentkezzen különböző helyszínekről, és elmagyarázza, mi történik ott. Ez a média dolga, mert az újságírók tudnak külső szemlélőként beszámolni a hatóságok munkájáról, és közvetíteni az olvasók/a szavazók és a politikusok között. Hargita megye az ország legtöbb jóléti statisztikájában a lista végén kullog. Innen is látszik, hogy inkább a saját feladatkörével kellene foglalkoznia” – kommentálta Borboly akcióját Pál Edit Éva, az UH.ro főszerkesztője.

Elmondása szerint nem ez az első eset, hogy a megyei tanács elnöke megpróbálja hitelteleníteni őket, illetve az újságírókat általában. „Már korábban is volt rá példa, hogy azzal fenyegetőzött, be fogja az UH.ro-t perelni, be fogja záratni. Cirkuszistáknak nevezett. Többféle módon igyekszik lejáratni. Ez most egy kicsit meglepőbb és aktívabb módja volt ennek a folyamatnak” – tette hozzá, ugyanakkor azt is elmondta, egyelőre még nem döntöttek arról, hogy jogi útra terelik-e az esetet, noha Borboly senkitől sem kért engedélyt arra, hogy filmezhessen a szerkesztőség udvarán, illetve a kamerával a szerkesztőségbe sem mehetett volna be anélkül, hogy ezt előzőleg nem beszéli meg velük.

„Az a gond, hogy innentől már bárki ki van téve annak a veszélynek, hogy bármilyen kellemetlen pillanatában, a szülei temetéséről jövet vagy épp nagyon éhesen, szembeáll vele a megyeelnök a mikrofonnal, és élőben kezd közvetíteni. Ehhez szerintem még a nyílt utcán sincs joga” – érvelt az UH.ro főszerkesztője.

Megvan annak a bevett eljárása, hogyha bárki úgy gondolja, valótlanságot állít róla az újságíró, akkor mit kell tennie. Jelezheti például ezt egy levélben, kérve, hogy javítsa azokat. Kérhet válaszcikket, amiben elmondja a saját álláspontját. Legvégső esetben még bíróságra is mehet a kérdésben, de Hargita Megye Tanácsának elnöke nem ezeket választotta. Pál Edit Éva szerint, ha bármilyen megadott elérhetőségen felveszi velük a kapcsolatot, és elküldi nekik a dokumentációt, ami a Borboly igazát támasztja alá, akkor ők nyitottak arra, hogy javítsák a cikket, miután ellenőrizték, hogy mi igaz és mi nem igaz a dokumentációban.

„Úgy gondolom, hogy Ufó körültekintően járt el ebben az ügyben. Alapvetően egyetértünk azzal, hogy minden felet meg kell kérdezni a sztoriban, de ezeken a gyűléseken ott voltak a megyei tanácsnak munkatársai, és beszélgetett velük Ufó. Ez egy beszámoló volt, amit alátámasztott interjúkkal, kérdezgetett szakembereket és helybélieket is a témában. És így született meg ez a cikk, dokumentumok alapján, nem az ujjából szopta a szöveget. Nem ő találta ki, hogy mi történt” – magyarázta a főszerkesztő, aki szerint a Borboly által készített/készíttetett összefoglaló – amit az élő bejelentkezése során lóbál – állításainak legnagyobb része első ránézésére cáfolható, mert „nem azt írta Ufó, amit ő cáfolt”.

Az eset kapcsán Egyed Ufó Zoltán is leírta a véleményét, hangsúlyozva, hogy a megyei tanács elnöke nem megbeszélni akarta az esetleges problémás részleteket, hanem csak el akarta mondani „a saját előre betanult szerepét és elrohanni”.

„Jövőre választási kampány van, és a »gonosz hazug Borboly-ellenes média leleplezése«, azaz a sajtó elhiteltelenítése Borbolynak sokat hozhat a konyhára. Mert ő az elmúlt években szinte mindent az élő közvetítésekre rakott fel, arra az imidzsére, hogy ő tájékoztatja hitelesen a megyét” – írta az UH.ro megjelent cikkében Egyed Ufó Zoltán. Nem ez az első eset, amikor Borboly Csaba látványosan felháborodik azon, hogy az újságírók nem azt írják, amit ő hangsúlyozni szeretne. Idén februárban a Székelyhon és az MTI újságíróit próbálta hitelteleníteni az egyik élő bejelentkezésében, mert nem azt írták az Úzvölgyi temető pere kapcsán, amit ő mondani akart. Az egyik érintett, Gazda Árpád akkor így reagált az őt ért kijelentésekre:

„A »sokat ártott nekünk« alatt nem azt kell érteni, hogy sokat ártott az úzvölgyi temető visszaszerzése ügyének, hanem azt hogy nekünk, Borboly Csabának. Így, fejedelmi többesben. Sokat ártott, mert nem azt írta, amit mi, Borboly Csaba a videóinkban elmondtunk, a sajtó nem a mi videóinkat szemlézte, hanem az MTI híreit vette át.”

Nem ez az első eset, hogy egy politikus ráront az újságírókra, 2022 januárjában George Simion, az AUR elnöke kopogtatott be a Paprika Rádió szerkesztőségébe úgy, hogy egy kamera követte az akcióját.

„Ezek az emberek ebből próbálnak meg politikai tőkét kovácsolni. Meg kell tenni a jogi lépéseket, és nem kell reklámozni a hülyeségüket, mert erre játszanak, hogy reagáljanak, válaszoljanak nekik, amire ők ismét válaszolhatnak. Tudomásul kell venni, hogy vannak olyan emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy rájuk figyeljenek. Egyesek lehet, hogy verik a fejüket a falba, mások pedig berontanak egy rádióhoz. A baj az, hogy felelősségre vonás szempontjából lenne mit javítani” – magyarázta arról az akcióról még a Transindexnek László Attila, az RMDSZ szenátora.

Borboly Csaba látogatást tett az uh.ro szerkesztőségében, ahol Egyed Ufó Zoltánnal, a kifogásolt cikk szerzőjével szállt vitába – Fotó: Pál Edit Éva / uh.ro
Borboly Csaba látogatást tett az uh.ro szerkesztőségében, ahol Egyed Ufó Zoltánnal, a kifogásolt cikk szerzőjével szállt vitába – Fotó: Pál Edit Éva / uh.ro

Borboly Csaba a Transtelexnek: Azért mentem oda, mert az emberek közötti élő kommunikációt semmi nem helyettesítheti

Természetesen Borboly Csabát is megkerestük az akció után, aki először udvariasan válaszolt, majd amikor megtudta, hogy cikket készülünk írni az udvarhelyi élőzésről, rövidre zárta a telefonos beszélgetést, és írásban kérte kérdéseinket.

A Transtelex az alábbi kérdéseket küldte el a Hargita megyei tanácselnöknek:

1. Miért gondolta úgy, elnök úr, hogy a szerkesztőségben tett és élőben közvetített látogatás a legjobb módja annak, hogy kifejezze egy vagy több újságcikkel kapcsolatos kifogását?

2. Az élő videózás és a politikusi minőségben való fellépés az ön megítélésében nem minősül-e nyomásgyakorlásnak, a sajtószabadság elleni lépésnek?

3. Ha téves információt közöl bármelyik portál, hibaigazítási kérelmet lehet küldeni, amelyet mindegyik szerkesztőség közölni szokott – ez egyik alapvető újságírói szabály. Próbálkozott-e bármikor azzal, hogy helyesbítést kérjen egyik vagy másik, ön által tévesnek minősített információ kijavítására?

4. Meg van-e elégedve látogatásának eredményével, sikerült-e közös nevezőre jutni az UH szerkesztőségével? Vannak-e más szerkesztőségek is, amelyeket meg szeretne látogatni?

A megyei tanácselnök nem pontszerűen válaszolt kérdéseinkre, hanem egyetlen eszmefuttatással, így konkrétan például nem derül ki, hogy kért-e bármikor is hibaigazítást, vagy élt-e más olyan lehetőségekkel, amelyek adottak az ilyen jellegű helyzetekben. Bár az élő videóban azt hangsúlyozta, hogy kettős minőségében látogatta meg a portált, vagyis előfizetőként és politikusként, nekünk küldött válaszában, már csak az előfizetőit említette. Ez a logikai bukfenc azonban nem gátolta abban, hogy utána a politikus Borboly folytassa a levelet, és leírja, hogy a megye egyik legfontosabb projektjéről való félretájékoztatás miatti aggodalma ragadtatta őt erre a lépésre. A nyomásgyakorlásra és a sajtószabadság elleni lépésre vonatkozó kérdésünket azzal seperte le, hogy ezek divatos klisék, majd hosszasan taglalta, hogy szerinte Egyed Ufó Zoltán valójában álruhába rejtőzött politikus, aki “nem bírja őt”, és ez a személyes ellenszenve ragadtatta arra, hogy valótlanságokat közöljön az értékes projekttel kapcsolatosan.

Mindent összevetve, Borboly elégedettségét nyilvánította ki, a látogatás – szerinte – meghozta gyümölcsét. Levelének végére érve megnyugodva vettük tudomásul, hogy egyelőre más szerkesztőségi látogatások nincsenek kilátásban.

Az alábbiakban Borboly Csaba válaszát közöljük módosítások nélkül.

"Tisztelt Vig Emese!

Az online média és a közösségi platformok korában, amikor a fake news terjedése korábban soha nem látott méreteket öltött, kiemelten fontos a tényellenőrzésen, és a korrekt, tényekkel alátámasztott közléseken alapuló tájékoztatás. Hasonlóan fontosak a személyes találkozások, hiszen hovatovább teljesen a digitális térbe helyeződik át a teljes közélet, holott az emberek közötti élő kommunikációt semmi nem helyettesítheti. A személyes találkozásokat rögzítő élő-bejelentkezések véleményem szerint az online tér legőszintébb eszközei, amelyek a nyilvánosságot, átláthatóságot szolgálják, hiszen ilyen esetekben fel sem merül a történéseket bemutató felvétel utólagos megvágásának, manipulálásának lehetősége.

Mint azt az élő közvetítésben is elmondtam, elsősorban előfizetőként jelentem meg az UH.ro-nál. Hiszek a nyílt kommunikációban és a vitában, ami, ha tisztességes, bizonyosan előbbre visz. Az élőben közvetített vita arra is alkalmas, hogy sokakat bevonjon, és a közéleti kérdések megvitatásának részesévé tegyen. Remélem, hogy az UH.ro ismertségének, olvasottságának is jót tett ez a közvetítés. A magam részéről az volt a célom, hogy közvetlenül és átlátható módon fejezzem ki a portál egyik szerzője által a megye egyik legfontosabb fejlesztési projektje kapcsán folytatott, tendenciózusnak tűnő félretájékoztatás miatti aggodalmamat. Fontos volt ezt minél hamarabb megtenni, mert egy érzékeny kérdésről van szó, amelynek kapcsán tekintettel kell lennünk az érintett települések lakóinak érthető aggodalmaira, és nem megengedhető, hogy bárki is az emberek idegeivel játsszon manipulációs céllal. A részletekbe most nem mennék bele, de a honlapunkon minden információ rendelkezésre áll, a kollégáim is szívesen segítenek a sajtónak a tájékozódásban, tehát semmi szükség arra, hogy az internet bugyraiból előhalászott, rég túlhaladott terv-vázlatok alapján tájékoztassa félre bárki is a közönséget.

Az újságíró és a politikus nyilvánosan fejti ki munkáját, és mindkettő felel azért, amit tesz. Talán túl egyszerű, székelyes észjárásom az oka, de a „nyomásgyakorlás” és a „sajtószabadság elleni lépés” divatos kliséit nem tudom ebben a kontextusban elhelyezni. Egyed Ufó Zoltánról nehéz lenne megmondani, hogy újságíró-e vagy politikai szereplő. Annyi bizonyos, hogy engem személy szerint valamiért nagyon nem bír már 2012 óta, talán azért, mert a felavatom.ro-val az akkori Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei negatív kampányszervezőjeként nem sok sikerrel járt a politika színterén, vagy másért, nem tudom. Ez a személyes ellenszenv ugyanakkor nem lehet mentség arra, hogy az ominózus cikket (és sok más cikkét is) úgy írta meg a nevemet használva, hogy a cikk közlése előtt nem keresett, a megyei tanács honlapján elérhető dokumentumot, stratégiát, tervet, beszámolót nem használta fel, ahogy a témakörbe vágó videókban és élő közvetítésekben elhangzott információkat sem. Ez se nem helyes, se nem etikus. Nem kell barátok legyünk, de mindenkinek joga van a tisztességes tájékoztatáshoz, és az újságírónak (?) kötelessége ezt tiszteletben tartani. Ugyanakkor abban is hiszek, hogy mindig lehetőséget kell teremteni az önellenőrzésre és a hibák javítására. A hitelesség és az átláthatóság szempontjából fontos ez, hiszen nem vagyunk a Roxfortban, egyetlen ember sem birtokosa a bölcsek kövének. Én amit tudtam, megtettem, összeszedtem és átadtam a projekttel kapcsolatos hiteles dokumentumokat, elmondtam, hogy továbbra is nyitottak vagyunk a tájékoztatásra, tehát a célomat elértem, a jövőben pedig nem tervezek hasonló látogatást.

Tisztelettel:

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!