A PNL támogatja, hogy a kormány felelősségvállalással fogadja el a költcségcsökkentő csomagot

2023. szeptember 4. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikai bürója megszavazta, hogy a Ciolacu-kabinet felelősségvállalással fogadja el az adóügyi és az államapparátus reformjáról szóló törvénycsomagot – jelentette be hétfőn az alakulat elnöke, Nicolea Ciucă.

Nicolae Ciucă elmondta, hogy a PNL az adóelkerülés megfékezését szolgáló intézkedéseket is szorgalmaz. Ugyanakkor ismételten megerősítette, hogy a liberálisok továbbra is támogatják az egységes adókulcs megtartását, illetve a magánvállalkozókat és a versenyszférát azzal, hogy az osztalékadót a 8 százalékos szinten kívánják tartani.

A pártelnök közlése szerint a PNL a jelenlegi szinten tartaná a hozzáadottérték-adót (áfa, TVA), és szorgalmazza, hogy a nagyvállalatok adót fizessenek a Romániában elért nyereségük után. Támogatják azt is, hogy a szabadfoglalkozásúak és az egyéni vállalkozók (PFA) éves jövedelemküszöbök szerint fizessenek egészségbiztosítási járulékot (CASS).

Ciucă azt is elmondta, a PNL új intézkedéscsomagot is javasol a beruházások bátorítására és a gazdasági fejlődés növelésére.

A G4media.ro korábban úgy értesült, hogy a PNL feltételeket szabott koalíciós partnere a PSD javaslatának támogatására, ilyen például az 500 000 eurónál nagyobb összértékű ingatlanokra kivetett 1 százalékos adó eltörlése, felső határ megszabása a szabadfoglalkozásúak megadóztatására és az osztalékadó 8 százalékról 10 százalékra történő emelésének eltörlése.

Marcel Ciolacu miniszterelnök augusztus 24-én jelentette be, hogy a kormány felelősséget fog vállalni a parlament előtt az államapparátus reformjáról, az adóügyi és az adócsalás felszámolását célzó intézkedésekről szóló törvénycsomagért.

A parlament előtti felelősségvállalással való elfogadás azt jelenti, hogy a megszorító törvényeket vita nélkül, a Ciolacu-kabinet által javasolt formában fogadják el. A miniszterelnök a törvényhozás előtt vállalja fel azokat, az intézkedéseket ellenző képviselőknek pedig 3 napjuk van arra, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be. Ha az indítványt elfogadják, a kormány megbukik, ha elutasítják, a kabinet továbblép, és a törvényeket elfogadottnak tekintik. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához azonban a képviselők számának fele plusz egy képviselő szavazata szükséges.

Az ellenzéki pártok közül az USR és az AUR már bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani. Az USR azonban leszögezte, hogy a szélsőjobboldali AUR-ral nem kíván együttműködni, így lehetséges partnerei az indítvány benyújtásához a Ludovic Orban-féle Forța Dreptei (16 képviselő), valamint a Dacian Cioloș által alapított REPER (10 képviselő), illetve az RMDSZ (29 képviselő). A REPER már jelezte, hogy hajlandó lenne együttműködni, a Forța Dreptei is, azonban azt is kijelentette, hogy előbb látni szeretnék a törvénytervezetet, amit a kormány felelősségvállalással szeretne elfogadni.

Hasonlót nyilatkozott korábban a Transtelexnek Csomba Botond, az RMDSZ szóvivője is, mint mondta, pártja csak azután mond véleményt, ha látják a konkrét törvénytervezetet. Azt is hozzátette, hogy az RMDSZ számára problémás lenne egy olyan bizalmatlansági indítványhoz csatlakozni, amelyben ellenzéki pártként az AUR is részt vesz.

A bizalmatlansági indítvány benyújtásához a képviselők egyharmadának jóváhagyása, azaz 117 törvényhozó támogatása szükséges a 466-ból.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!