Szeptembertől a nagyváradi Lorántffy-gimnáziumhoz került a Bălcescu-iskola magyar tagozata

2023. szeptember 1. – 18:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptembertől minisztériumi rendelettel a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumhoz került a Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar tagozata – írja a Bihari Napló. Ez összesen 9 osztályt jelent, előkészítőtől nyolcadik osztályig.

A döntés nem teljesen újdonság, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére januárban indult el az a folyamat, amelynek részeként a nagyváradi Lorántffy-gimnázium átvette a Bălcescu-iskola magyar tagozatának osztályait, valamint az ott tanító pedagógusokat. A Bihari Napló azt írja, minden pedagógus a korábbi státuszának megfelelő alkalmaztak szeptember elsejétől a Lorántffy gimnáziumban is.

A diákok oktatása a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által felkínált, nemrég felújított épületben zajlik továbbra is, ahová a tavalyi tanévtől járnak a gyerekek. A református egyház ingatlanában működő román tagozatos osztályokra – amelyeket a püspökség utólag fogadott be az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe – nem tér ki az újság tájékoztatása, ők a most következő tanévtől valószínűleg visszaköltöznek a Bălcescu-iskola főépületébe.

A Bălcescu-iskola magyar tagozata körül akkor alakult ki egy kisebb botrány, amikor kiderült, a KREK azt kérte, hogy a magyar állam támogatásával felújított épületbe csak a kilenc magyar tannyelvű osztály költözzön be. Az oktatási minisztérium egyes képviselői azt állították, hogy ez szegregáció lenne, és úgy vélték, a méltányosság jegyében magyar és román osztályok egyaránt át kellene költözzenek az új épületbe.

Végül akkor az lett, hogy a református egyház román osztályokat is befogadott az új épületbe, viszont így meg az a helyzet állt elő, hogy önkéntesen egyik román osztály sem vállalkozott a költözésre, ezért az iskola vezetése úgy döntött, hogy az osztályok heti váltásban követik egymást.

A Nicolae Bălcescu Általános Iskolához két épület tartozott, a főépület és a zsidó hitközségtől bérelt, rossz állapotban lévő épület, ahol korábban a magyar tagozat is helyet kapott. Az iskola számára már évek óta kérdés, hogy miként oldják meg a magyar diákok tanítását, hiszen a polgármesteri hivatal nem akarta fizetni a magas bérleti árat, meg egyébként is fel kellett volna újítani a szóban forgó ingatlant. A Bălcescu-iskola vezetőségében felmerült az is, hogy megszünteti a magyar tagozatot, mert akkor minden osztály befért volna a főépületbe és nem kellett volna délutáni váltást bevezetni. Erre viszont nem került sor. Végül az iskola és a magyar tagozat helyzetének enyhítésére ajánlotta fel KREK a nemrég felújított épületét azzal a kitétellel, hogy csak a magyar osztályok tanuljanak benne. Ekkor alakult ki egy kisebb botrány. Az akkor kezdődött egyeztetések eredményeképpen egy adminisztratív átalakításról állapodott meg a püspökség, az RMDSZ, a megyei tanfelügyelőség küldöttei és Nagyvárad polgármestere.

„Türelemmel, párbeszéddel, komoly szakmai munkával a Bălcescu-iskola magyar tagozata a Lorántffy-gimnázium szárnyai alá került. Köszönet az egyháznak, önkormányzatnak, szülőknek, pedagógusoknak, diákoknak, RMDSZ-es kollégáknak” – kommentálta az RMDSZ nagyváradi szervezete a hír a Facebookon.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!