A crevediai robbanásban megsérült áldozatok családjainak támogatást utal ki a kormány

A crevediai tragédia áldozatai családjainak utal ki támogatást csütörtöki ülésén a kormány – jelentette be Marcel Ciolacu.

A kormányfő azt mondta, havonta 2000 eurót biztosítanak a külföldön kezelt sérültek egy-egy kísérőjének, és havi 2000 lejt az országban kezelt páciensek egy-egy hozzátartozójának.

"Segítséget nyújtunk olyan egyedülálló embereknek és családoknak is, akiknek az otthonát tűzvész sújtotta. Családonként 2500 lejtől kezdve 10 000 lejig terjedő összegekről beszélünk, attól függően, hogy mennyire sérült meg a ház" – ígérte Marcel Ciolacu.

A kormányrendelet tervezete szerint azokban az esetekben, amikor haláleset történt, az elhunyt személy családja minden egyes elhunyt tag után további 7.500 lejt kap. Ugyanezt az összeget kapják a sérültek családjai is, akik az égési sérülések súlyossága és a kapcsolódó körülmények miatt elhunyhatnak.

A miniszterelnök említést tett a crevediai szerencsétlenség harmadik halálos áldozatáról, akinek elhunytát csütörtök reggel jelentette be az egészségügyi minisztérium.

“Most az a legfontosabb, hogy a többi súlyos állapotban lévő páciens életben maradjon, a sérültek pedig szerencsésen hazatérhessenek családjuk körébe” – mondta Ciolacu. Hozzátette, a kormány állja a külföldön kezelt páciensek szállításának költségeit és kísérőik kiadásainak átalányát. 'Ez teljesen természetes gesztus az adott helyzetben" – mondta.

A kormányfő arról is beszámolt, hogy hogyan haladnak a töltőállomások ellenőrzésével, és kifejtette, hogy a belügyminisztérium nagy erőkkel dolgozik ezen. Nemcsak a töltőállomásokat, hanem az üzemanyag-raktárakat is ellenőrzik, különös tekintettel az országban található 1300 LPG-töltőállomásra.

A miniszterelnök kemény fellépést sürgetett, és kifejtette, törvénymódosításra van szükség, hogy büntetőjogilag is felelősségre vonhatók legyenek azok, akik engedély nélkül működtetnek magas kockázattal járó vállalkozásokat. Jelenleg ugyanis csak pénzbírság jár ezért, amit a vállalkozók kifizetnek, majd háborítatlanul folytatják tevékenységüket – mutatott rá Ciolacu.

“Nincs mit keresniük a romániai üzleti szférában azoknak az úgynevezett cégtulajdonosoknak, akik több tíz- vagy százmillió euró bevételre tesznek szert, miközben súlyos tragédiákat idéznek elő” – jelentette ki a kormányfő.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!