Heteken belül felavathatják Szent László lovasszobrát Nagyváradon
2023. augusztus 22. – 10:54
Megérkezett Szent László lovasszobra Nagyváradra: az 5,3 méter magas szobrot Deák Árpád szobrász mintája alapján öntötte Ovidiu Petroman az Arad megyei Zimándújfaluban, az Artcast műhelyben. Deák alkotása lovon, fején koronával, kezében harci bárddal ábrázolja a város alapítóját. A szobrot a Csonka-bástya és a fejedelmi palota közé állítják fel.
A talapzat, melyen a lovagkirályt mintázó alkotás állni fog, már korábban elkészült. A szobor darabjainak az összeállítása mintegy két hétbe telik. A felavatás pontos időpontja egyelőre nem ismert, valószínűleg az ősz folyamán kerül majd sor rá. A szobor felállítását a római katolikus püspökség kezdeményezte és az avató időpontjáról is a püspökség valamint a nagyváradi polgármesteri hivatal közösen fog dönteni.
A nagyváradi várban Szent Lászlónak egykor két szobra is állt: a 14. századi álló és lovas szobor a híres kolozsvári Márton és György mesterek munkája volt, akik a prágai Szent György-szobrot is készítették.
Amint már megírtuk, Szent László-lovasszobrának a felállítását még 2017-ben határozta el a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, és ekkor kezdődtek el az egyeztetések a városházával. A nagyváradi magyarság azt szerette volna, ha a szobor a város főterén állhatna, de ezt a város önkormányzata határozottan elutasította. Végül úgy határoztak, hogy a lovagkirály szobrát azon a helyen állítják fel, ahol nemcsak eltemették, hanem évszázadokon át, a török hódoltságig a várbeli középkori katedrális előtt állt az aranyozott bronz szobra.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!