A baleset előtt megfújatták a rendőrségen, majd kiengedték a Vama Veche-i gázolót

2023. augusztus 21. – 18:19

A baleset előtt megfújatták a rendőrségen, majd kiengedték a Vama Veche-i gázolót
Alkoholtesztnek vetették alá a gázolót a baleset előtt közvetlenül – Fotó: képernyőmentés az Adevărul videójából

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálat indult három rendőr ellen, akik szombaton hajnalban, egy ellenőrzést követően, kiengedték azt a sofőrt, aki később halálra gázolt a tengerparti üdülőtelepen két fiatalt, írja az Adevărul.

A lap azt követően kereste meg a Konstanca megyei rendőrfelügyelőséget, hogy a közösségi médiában egy hozzászóló állította: látta, hogy a balesetet okozó luxusmerci sofőrjét a rendőrök megállították és megszondáztatták.

A megyei rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy szombaton hajnalban, 00:40-kor bejelentés érkezett a 112-es sürgősségi számon, a telefonáló pedig arra hívta fel a figyelmüket, hogy a későbbi gázoló veszélyesen közlekedik Vama Veche és Május2 települések között. Riasztották a járőröket, akik 2:40-kor rá is találtak a járműre és a sofőrre. A kocsiban lányok is ültek, és kábítószert, egy jointot és néhány tablettát is találtak az autóban.

A 19 éves sofőrt, akinek alig három hónapja volt jogosítványa, bevitték az őrsre, ahol alkoholtesztet végeztek rajta, melynek eredménye negatív lett. Mivel úgy ítélték meg, hogy nem mutatja annak jeleit, hogy kábítószer hatása alatt lenne, 4:30-kor kiengedték. Drogtesztet nem végeztek rajta.

Körülbelül egy órával később már balesetet is okozott: belehajtott egy nyolc fős, fiatalokból álló csoportba, aminek következtében egy 20 éves lány és egy 21 éves fiú meghalt, hárman pedig megsérültek.

A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. Ekkor végezték el rajta a drogtesztet, mely kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében.

A fiatal ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása és kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt indult eljárás.

A Konstanca megyei rendőrfőfelügyelő szerint eljárás indult három kollégája ellen annak kiderítése érdekében, hogy követtek-e el szabálysértést amikor nem végezték el a drogtesztet és kiengedték a balesetet okozó fiút. Hozzátette: az autóban talált kábítószerek egyébként olyan típusúak voltak, melyeket a rendőrség által használt drogteszt nem mutat ki.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!