A július elején életbe lépett „Anastasia-törvény” szerint letöltendő börtönbüntetést kap az a 19 éves sofőr, aki szombaton két ember halálát okozta a román tengerparton, ha a vértesztek is igazolják, hogy kábítószert fogyasztott, figyelmeztet a konstancai Focus Press.
A jogszabály kimondja, hogy nem kaphatnak felfüggesztett börtönbüntetést azok a gépkocsivezetők, akik jogosítvány nélkül vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezetve halálos balesetet okoznak. Korábban az elkövető felfüggesztett börtönbüntetést is kaphatott ilyen esetben.
A fiatal az úton haladó gyalogosokba hajtott, egy 20 éves lány és egy 21 éves fiú meghalt, további három fiatal megsérült. A sofőr, akiről időközben kiderült, hogy csak három hónapja volt jogosítványa, elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. A drogteszt kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében, a vizsgálatot azonban a törvény értelmében vérmintán is el kell végezni.
Gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása és kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt indult eljárás ellene, szombaton 30 napra őrizetbe vették.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás