Tengerparti tragédia: vízbe fulladt három turista

Miután teljes készenléti állapot uralkodik a román tengerparton a costinseti-i mólóhoz csapódó tengeri akna felrobbanása miatt, a katasztrófavédelmet ismét riasztották, mert a mamaiai part közelében öt személyt fenyegetett a vízbefulladás veszélye. Több orvosi és rohammentős egységet vezényeltek ki megmentésükre.

A szeles idő miatt az erőteljessé váló áramlatok több úszót besodortak a mélyvízbe, és nem sikerült kiúszniuk. Annak ellenére, hogy a parti mentők időben észrevették őket, és mentésükre indultak, sőt a helyszínen lévő turisták is összefogtak, és élőláncot alkotva próbálták mihamarabb kihozni őket a partra, a mentési akció nem járt száz százalékos sikerrel. Öt személyt emeltek ki a vízből, három közölük eszméletlen volt, és az újraélesztési kísérletek ellenére sem sikerült megmenteni az életüket. Két másik, eszméletüknél lévő személyt további vizsgálatokra és megfigyelésre a kórházba szállítottak.

Egy másik személyt szintén eszméletlenül húztak ki a vízből, a 38 éves férfit újraélesztették, és a SMURD helikopterével a Konstanca Megyei Kórházba szállították.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!