Egészségügyi miniszter: Nem lehet kórházakat bezárni és az állások számát csökkenteni
2023. augusztus 4. – 18:06
Nem lehet csökkenteni az állások számát az egészségügyben – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila.
Az egészségügyi miniszter kifejtette, a betöltetlen közalkalmazotti állások befagyasztásáról szóló intézkedés egyelőre közvita tárgyát képezi, így nem lehet még részletekbe bocsátkozóan beszélni róla; ugyanakkor jómaga azon az állásponton van, hogy az egészségügyben meghirdetett állásokat be kell tölteni, nem lecsökkenteni a számukat.
Rafila ezzel arra reagált, hogy az egészségügyi szakszervezetek újabb tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba arra az estre, ha az egészségügyre is kiterjesztik a kormány által tervezett kiadáscsökkentő intézkedéseket.
A szakszervezetek szerint az infláció miatt már így is 42,72%-kal csökkent 2018. január elsejéhez képest az egészségügyi alkalmazottak reálbére, és azt várják el a kormánytól, hogy legalább az ezt kompenzáló béremelést biztosítsa számukra.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter pénteken kijelentette, nem áll szándékukban kórházakat bezárni, de megoldásokat kell találni a minőségi orvosi szolgáltatások biztosítására a polgárok számára.
A miniszter az urziceni-i esetre hegyezte ki mondandóját, és nyomatékosította, hogy az embereknek orvosi szolgáltatásokra van szükségük, és nem olyan intézményekre, ahová hiába mennek el szükség esetén, mert nem találnak ott senkit.
Emiatt lehet szükség egyes kórházak átszervezésére is, járóbeteg-rendelők kialakítására, ahol két váltásban fogadhatják a pácienseket.
A tárcavezető szerint a járóbeteg-rendelői rendszer jelenti a jövőt, és a polgármesterekkel, megyei tanácselnökökkel közösen kell a minisztériumnak erre megoldásokat találnia.
„Egészségügyi miniszterként azt mondom, hogy a romániaiaknak jó minőségű egészségügyi szolgáltatásokra van szükségük, amelyek nemcsak minél közelebb hozzájuk, hanem napközben a lehető legtöbb ideig vagy hétvégén is elérhetőek. (...) Nem zárunk be kórházakat, ez legyen nagyon világos. De meg kell találnunk a megoldást a szolgáltatások biztosítására” – nyomatékosította Rafila.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!