Az AUR parlamenti képviselője furgonban küldené haza Romániából a 18 év feletti ukránokat

2023. július 31. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

George Badiu, a Románok Egyesüléért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője szerint a Romániában tartózkodó 18 év feletti ukránokat furgonba kellene tenni és át kellene adni az ukrán határőrségnek, mert szerinte gazdagok és megvesztegetéssel jutottak be az országba. Badiu az Adevărul szerint azt mondta, hogy az ukrán fronton lenne a helyük, nem kellene a román állam anyagi támogatását élvezzék.

„Másodszor, minden kockázatot, amelyet a román állam és hallgatólagosan a román nép vállalt a Zelenszkij-kormány támogatásáért, megfelelően kompenzálni kell. Egyetlen teherautónak sem szabad megengedni, akár fegyverrel, akár élelmiszerrel, akár fehérneművel megrakodva, hogy olyan kormányt lásson el, amely Romániát ellenségnek látja!” – fogalmaz az AUR képviselője.

A román parlamenti képviselő azzal folytatta bejegyzését, hogy az oroszok rosszak és ellenségesek, de az ukránok sem különbek. Mint kifejtette, „ezekkel” lekezelően kell tárgyalni, ellenkező esetben hülyének néznek és eltaposnak.

Badiu itt még nem állt meg, és területi követeléseket is megfogalmazott. Azt írta, hogy Észak-Bukovina, Hertsa régió és Dél-Besszarábia a lakosságukkal együtt jog szerint Romániához tartoznának. „Nem felejtünk, nem bocsátunk meg!” – tette hozzá a gyakran oroszpártisággal és orosz titkoszolgálati kapcsolatokkal vádolt AUR politikusa. Szélsőjobboldali politikusok nem először tematizálják a területi követeléseket. Diana Șoșoacă szenátor, aki kizárásáig szintén az AUR tagja volt, egy ideig függetlenként tevékenykedett, jelenleg pedig az SOS Románia párt tagja, tavasszal törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel Romániához csatolna ukrajnai régiókat.

Az Adevărul állásfoglalást kért az AUR-tól, eddig még nem kapott választ, George Badiu bejegyzése azonban eltűnt az oldaláról. A lap azonban előzőleg képernyőmentést készített róla.

Románia kormánya továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatásában.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!