Menesztik Maros megye prefektusát és alprefektusát a marosbárdosi otthonban feltárt helyzet miatt
2023. július 28. – 19:40
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Maros megye prefektusát és alprefektusát is menesztette tisztségéből a marosbárdosi Căsuţa Lu' Min gondozási központban feltárt helyzet miatt, írta az Agerpres.
„Nagyon jól tudjuk, hogy a prefektusok és alprefektusok koordinálásával egy hónapon keresztül folytak az ellenőrzések. Amennyire én tudom, a megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) egy-két nappal korábban ellenőrizte ezt a központot, és azt mondta, hogy nincs probléma. A munkaügyi miniszter úgy döntött, hogy fegyelmi bizottságot hoz létre, és a törvény értelmében az AJPIS vezetőjét elbocsátották. Ma reggel megbeszélést folytattam a miniszterelnök-helyettessel és belügyminiszterrel, Cătălin Predoiu úrral, és elrendeltem mind a prefektus, mind az alprefektus elbocsátását” – jelentette ki a Tulcea megyei munkalátogatáson levő kormányfő.
Ciolacu köszönetet mondott ugyanakkor a civil szervezetek képviselőinek, akik feltárták a marosbárdosi otthonban uralkodó helyzetet, mert, mint mondta, ezzel életeket mentettek meg. Nyomatékosította ugyanakkor, hogy módosítani kell a szociális központok engedélyeztetésének és ellenőrzésének a rendszerén, illetve fel kell számolni azokat az állami intézményeket, amelyek nem működnek jól.
A Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson működő gondozó központban embertelen körülmények között, az alagsorban tartottak több fogyatékkal élő személyt. A rendellenességekre az 112-es segélyhívó számra érkezett bejelentés alapján derült fény csütörtökön.
A központban uralkodó állapotokat a Jogi Forrásközpont (CRJ) tárta fel, ugyanaz a civil szervezet, amelyik leleplezte a voluntari-i idősotthonokban történt súlyos visszaéléseket.
A központ működésének engedélyezésével és tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos feltételezett hivatali visszaélés miatt in rem büntetőeljárást indított pénteken az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) is. Az intézményben egyébként Kovászna megyéből származó fogyatékkal élőket is ápoltak, Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője a Transtelexnek azt mondta, értetlenül áll a történtek előtt, hiszen a korábbi ellenőrzések során mindent rendben találtak.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!