Mérföldkőhöz érkezett a Pata Rádió, koncerttel és kiállítással is ünnepelnek a hétvégén

2023. július 4. – 16:25

Mérföldkőhöz érkezett a Pata Rádió, koncerttel és kiállítással is ünnepelnek a hétvégén
A rádió indulása még 2021 novemberében – Fotó: Váczi Roland / Pata Rádió

Másolás

Vágólapra másolva

Két év után mérföldkőhöz érkezik a Pata Rádió, amelyet a Kolozsvár melletti Pataréten élő hátrányos helyzetű közösség számára indított az AltArt Alapítvány, a Norvég Alap támogatása ugyanis lejár. Ennek apropóján a hétvégén beszélgetésekkel, koncertekkel és kiállítással emlékeznek az elmúlt két évre.

Júliustól már nem fenntartható jelenlegi formájában az online rádió, ahol eddig tízen dolgoztak, a havi működés pedig 15 ezer euróba került, de a Pata Rádió nem szűnik meg, csak átszervezik a működését.

„Két év alatt körülbelül 300 000 eurót költöttünk, ebből 250 000 euró volt norvég pénz. Mit csináltunk vele? Egy közösségi rádiót, egy fesztivált és egy közösségi központot. Mind széleskörű, menő, és főleg első – ahogy Kolozsvárhoz illik. De csináltunk még valamit – azt, ami összeköti az egészet, ami a legnehezebb volt és ami nagyrészt láthatatlan: a folyamatot, egy hosszú és fáradságos munkát a közösségben. Ezt akarjuk elmondani” – fogalmaznak a szervezők az esemény felhívásában.

A program pénteken 11 órakor kezdődik a Tranzit Házban Andrei Furnea Pateréten készített képeinek a bemutatójával, majd három beszélgetéssel/vitával folytatódik ugyanott.

11 órától Mi volt a Pata Rádió? címmel szerveznek beszélgetést, majd 13 órától Paterét vs. Jövő címmel tartanak vitát társadalmi igazságosság és igazságtalanság témában. 16 órától a Khetane közösségi központról, illetve a projekt jövőjéről lesz szó. 18 órától már szórakozni hívják a közönséget, előbb Nicu Împăratul koncertezik, majd Victor Plastic teszi a zenét.

A program szombaton este már Patatréten folytatódik. 18 órától előbb Nicu Împăratul koncertezik ismét, majd Patarét „talán legígéretesebb fiatal tehetségét, a páratlan JAMARR-t” hallgathatja meg a közönség. Az esemény Facebook oldala itt érhető el.

A tervek szerint a Pata Rádióval Kolozsvár összes hátrányos helyzetű közösségét szólítanák meg a továbbiakban, az ezzel kapcsolatos projektekre már több pályázatot is benyújtott az AltArt. A mozgó közösségi ház tervével, illetve a fenttartására szervezett gyűjtéssel ebben az anyagunkban foglalkoztunk részletesen.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!