Ilyen lesz Petőfi egész alakos szobra Szatmárnémetiben

2023. június 30. – 14:32

Ilyen lesz Petőfi egész alakos szobra Szatmárnémetiben
Forrás: Szatmárnémeti önkormányzata

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült Petőfi Sándor Szatmárnémetibe tervezett egész alakos bronzszobrának végleges agyagterve. Deák Árpád szobrászművész munkáját szeptemberben állítanák fel, a 130 ezer eurós összköltséget az önkormányzati források mellett magyar állami támogatásokból, illetve adományokból fedeznék.

Márciusban írtunk arról, hogy a szatmárnémeti RMDSZ kezdeményezésére egész alakosra cserélik Petőfi Sándor mellszobrát a szatmárnémeti István-téren, a helyi március 15-i ünnepségek hagyományos helyszínén. Az új szobrot szintén Deák Árpád készíti, aki a jelenleg ott álló büsztöt is jegyzi, és aki a szatmárnémeti Széchenyi-szobor, illetve a nagyváradi Holnaposok-szoborcsoport alkotója.

Az egész alakos Petőfi-bronzszobor 2,6 méter magas lesz, és egy 1,6 méteres talapzaton áll majd. A megújult parkkal, illetve a katolikus egyház tulajdonában álló, szintén felújított épülettel (a régi pszichiátria) az új szobor „szép, polgári városképet fog adni”, fogalmazott Kereskényi Gábor polgármester, a szatmári RMDSZ elnöke. Mint megtudtuk, a szobortervre már megkapták a szakhatósági jóváhagyást.

„A szatmárnémeti Petőfi-szoborállítás összköltségvetése hozzávetőlegesen 130 ezer euró, három részből tevődik össze: önkormányzati forrásból, anyaországi támogatásból, illetve közadakozásból, és magában foglalja a szobor megformálását, öntését, a szerzői jogdíjat, a talapzat elkészítését, a területrendezést” – közölte a polgármester.

Forrás: Szatmárnémeti önkormányzata
Forrás: Szatmárnémeti önkormányzata

„Küldtünk kérvényt több kulturális intézményhez, remélem, hogy fogunk konkrét támogatást is kapni. Pozitív jelzéseket kaptunk, de hivatalos támogatást még nem” – válaszolta Kereskényi arra a kérdésünkre, hogy milyen magyarországi támogatást kaptak a szoborállításra.

A költségeknek mintegy 20-30 százalékát fedeznék közadakozásból, ezzel kapcsolatban már megkeresték a helyi vállalkozókat, magánszemélyek pedig a szatmárnémeti RMDSZ-székházban ajánlhatnak fel összegeket a szoborra, mondta el Kereskényi. Mint hangsúlyozta, a közadakozási kampány célja elsősorban az, hogy a helyiek magukénak érezzék a szobrot, hozzátéve, hogy ez a módszer a szatmári Széchenyi-szobor esetében is működött.

Deák Árpád a készülőben lévő Petőfi-szoborral – Fotó: Szatmárnémeti önkormányzata
Deák Árpád a készülőben lévő Petőfi-szoborral – Fotó: Szatmárnémeti önkormányzata

A polgármester korábban a Transtelexnek azt mondta, a szobor ötlete „adta magát” a Szatmárhoz „ezer szállal kötődő”, a városban több verset író Petőfi születésének 200. évfordulóján. A tervek szerint 2023 szeptemberében avatnák fel a kész alkotást, abban a hónapban, amikor Petőfi a térségben megismerkedett későbbi feleségével, Szendrey Júliával.

Arra a kérdésre, hogy megrendelőként az RMDSZ-nek volt-e valamilyen elvárása a szobrot illetően, Kereskényi akkor azt mondta, hogy a művészi szabadság híve. „Abszolút jó tapasztalataim vannak Deák Árpáddal, aki több szatmárnémeti szobornak is az alkotója, többek között az egész alakos Széchenyi-szobor, Szatmárnémeti egyik ékessége is az ő munkája, de a Petőfi- vagy a Rákóczi-mellszobrok is nagyon kifejezőek és nagyon jól megragadták a történelmi személyiségeket. Úgyhogy megbízunk a művészben és teljes mértékben szabad kezet adunk neki, és annak fényében, hogy láttam a szobor első változatát, nyugodtan mondhatom, hogy nem bántam meg, nagyon jól fogta meg Deák Árpád ezt a témakört” – mondta.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára Sepsiszentgyörgy is egész alakos köztéri alkotással készül, az erre meghirdetett pályázat eredménye komoly vitákat váltott ki a helyi közösségben és értelmiségi, szakmai berkekben is, újra előtérbe helyezve az erdélyi köztéri szobrászat helyzetét. Több meglepő fordulat után végül a nyertes pályamunka módosított változata kerülhet majd köztérre a városban. A témával a Transtelex Dialóg februári kiadásában is foglalkoztunk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!