Versenytanács: 20 százalékkal olcsóbb lett a romániai tej

Átlag 20 százalékkal csökkent júniusra a hazai termelésű tej ára Romániában a kiskereskedők és a feldolgozók közötti megállapodásnak köszönhetően, állapította meg elemzésében a Versenytanács az Antena3 szerint.

A hatóság 21 tejfeldolgozó vállalat 90 termékének árát elemezte a legnagyobb tíz romániai üzletláncban május 5-én, majd június 12-én. Azt állapították meg, hogy májusban az 1,5 és a 3,5 százalékos zsírtartalmú tej ára is átlagosan 19,89 százalékkal csökkent, júniusra pedig az árcsökkenés elérte a 20,54 százalékot.

A kormány, a feldolgozók és a nagy áruházláncok képviselői abban állapodtak meg, hogy hat hónapra csökkentik a tej fogyasztói árát május elsejétől. A Versenytanács a termelőkkel és a kereskedőkkel a romániai származású tej fogyasztói árának legalább 20 százalékos csökkentését helyezte kilátásba. A kezdeményezők abban bíznak, hogy az intézkedés hatására a tejfogyasztás növekedni, az infláció pedig idővel csökkenni fog.

Arról a jelenségről, hogy Romániában magasabb a tej ára mint több európai országban, korábban Mikló Pétert, a Keresztúri tejszövetkezet értékesítési igazgatóját kérdeztük.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!