Lépett Kovászna megye prefektusa a sepsiszentgyörgyi vízelzárások ügyében

2023. június 23. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

„Választ kaptam a prefektúrától. Felszólították a Közüzemek Rt. regionális szolgáltatót, hogy keressenek megoldást az egyéni vízelzárásra” – jelentette ki Barta Csilla-Mária sepsiszentgyörgyi lakos, aki egyike azoknak, akiknek annak ellenére zárták el az ivóvizét a lakásában, hogy becsületesen fizette a számlákat.

Ráduly István prefektus megkeresésünkre megerősítette a hírt. Azt mondta, Kovászna megye prefektusa két lépést kezdeményezett, egyrészt arra kérte a Közüzemek Rt.-t, hogy mihamarabb találjon olyan megoldást, amely révén csak a tartozást felhalmozott vízfogyasztókat bünteti vízelzárással, mert a prefektus nem ért egyet azzal, hogy amennyiben valaki a lépcsőházban tartozik a lépcsőházban, akkor az összes lakos víz nélkül marad. Ráduly István szerint ez olyan, mintha a Közüzemek Rt. olyan tanárt játszana, aki az egyik diák csínye miatt az egész osztályt megbünteti.

A prefektúra másik lépése, hogy csütörtök reggel 9 órakor találkozóra hívta a Közüzemek Rt., a Kovászna megye DSP igazgatóit és a lakótársulások elnökeit, hogy ha a sepsiszentgyörgyiek vízszolgáltatója addig nem talál megoldást, akkor a prefektúrán szervezett találkozón – közvetítő félként – megoldást szorgalmazzon. Ez szerinte egyfajta pszichológia nyomást helyez majd a vízszolgáltatóra.

Hozzátette, a prefektúra nem tud jogi lépéseket tenni a panaszosok ügyében, ellenben az érintett lakosoknak, akik befizették a számláikat, polgári pert indíthatnak a Közüzemek Rt.-vel szemben. A csütörtöki esemény nem lesz sajtónyilvános, mert nem a nagyotmondás, hanem a megoldáskeresés érdekében ülnek találkoznak.

Mint arról beszámoltunk, a Közüzemek Rt. úgy döntött, hogy ideiglenesen megszünteti az ivóvíz-szolgáltatást azoknál a lakótársulásoknál, amelyek hatalmas közköltségtartozást halmoztak fel, de a nyári hőségben azokat a lakosokat is megfosztották az ivóvíztől, a higiéniai lehetőségektől, akik rendesen fizették a számlákat.

A Flori de Tei lakótársulásnál négy lépcsőháznál úgy vágták le a vizet, hogy az egyik lépcsőházban például csak egy személy nem fizette be a számlákat. Nem szóltak előtte nekik, hogy nem lesz vizük.

„A mi lakótársulásunk a teljes 1.5 millió lej kb 2%-a. Az a kérdés merült fel bennünk, hogy ha tényleg a pénzbehajtás az elsődleges célja ennek a kampánynak, akkor miért nálunk kezdték? Sajnos a Közművek nem tették nyilvánossá, hogy milyen sorrendben ütemezték be a lakótársulásokat, de, mivel a miénk már a kihirdetett kezdési dátum másodnapján megtörtént, nem értjük, miért voltunk mi az legsürgősebb eset” – mondta Barta Csilla-Mária.

Mint a városháza – cikkünk megírása után – közleményében pontosított, június 20-tól a 13 lakótársulásból négyet kapcsoltak le: a 3E lakótársulás és 3D lakótársulás esetében azt állították, hogy a lépcsőházban lévő vízóráknak köszönhetően csak a tartozással rendelkező tulajdonosoknál zárták el a vizet. Más volt a helyzet azonban az Otthon (Căminul) lakótársulás, valamint a Hársfavirág (Flori de Tei) lakótársulás esetében, ahol a lakosság értesítése nélkül elzárták a vizet. Flori de Tei kifizette a tartozását, csütörtökön újraindították a vízellátást.

A Szakszervezeti művelődési ház környéke (Zona Culturii) lakótársulás – amelynek 25 lépcsőháza van a központi területen, és amelynél június 26-tól zárták volna el az ivóvíz-szolgáltatást – is törlesztette adósságait, így nem szüntetik be a vízellátását.

A többi nyolc, számottevő adósságot felhalmozó lakótársulás: Jövő utcai garzonlakások (Gars-Viitorul) 6-os lakótársulás, Garzon 5 lakótársulás, Haladás (Progres) 12 lakótársulás, Csíki negyed (Ciucului) 59 lakótársulás, Váradi József 13-as lakótársulás, Reménység (Speranţa) lakótársulás, Barátság (Prietenia) lakótársulás, Jövő (Viitorul) lakótársulás, azaz 80 lépcsőház esetében június 26-tól szüntetik meg az ivóvíz-ellátást.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!