Az országos taxis tüntetéshez csatlakozva Kolozsváron és Marosvásárhelyen is felvonultak a taxisofőrök

Kedden hangos skandálásra, dudaszóra lehettek figyelmesek a járókelők az ország több pontján. Marosvásárhelyen és Kolozsváron is figyelemfelkeltő tüntetést tartottak a taxisok, mert úgy érzik, az Uber és a Bolt kiszorítja őket a piacról.

A taxisok tüntetőleg dudáltak az ország harminc nagyobb városában, mert a két nemzetközi szolgáltatóról úgy vélik előnyösebb helyzetben vannal, és attól tartanak, hogy alacsonyabb áraikkal kiszorítja őket a piacról. A taxisok elsősorban a politikusok, de a közvélemény figyelmét akarták felhívni a tiltakozásukkal.

Tiltakozó taxisok Kolozsváron – Fotó: Transtelex
Tiltakozó taxisok Kolozsváron – Fotó: Transtelex

A taxisok azt szeretnék elérni, hogy minden taxiszolgáltatást végző cég és személy számára ugyanazok legyenek a követelménynek.

Az egyik taxitársaság vezetője, Venczi János, a Székelyhonnak azt mondta:

  • az Uber és a Bolt sofőrjei több előnyt élveznek, mint a hivatásos taxisok, mert amíg a hivatásos taxisok legtöbb tízéves autóval szolgálhatják ki az utazókat, addig a járműmegosztó platformokhoz csatlakozó sofőrök autója akár 15 éves is lehet.
  • A hivatásos taxisoknak képzésen kell részt venniük,
  • drágább gépkocsi-biztosítást kell fizetniük, mint azoknak, akik a nemzetközi cégekhez csatlakozva szállítják saját autóikkal az ügyfeleket.

Venczi János a lap figyelmét arra is felhívta, hogy több európai országban, köztük Magyarországon és Németországban is voltak hasonló tiltakozó megmozdulások, mert az Uber és a Bolt „ott is nagy teret hódított, és kiszorítja a hagyományos taxisokat”.

Romániában már több alkalommal tüntettek a taxisofőrök. Nem véletlenül, az Uber módszereiről itt számoltunk be. Arról pedig, hogy valóban kereshet-e egy nap alatt 400 lejt egy Bolt-sofőr Kolozsváron, itt írtunk. Marosvásárhelyre egyébként mintegy éve tette be a lábát az Uber.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!