Ismét kihallgatták, majd szabadon engedték a kanapéba rejtett halott kislány anyját
Több órán át hallgatták ki pénteken annak a 12 éves kislánynak az anyját, akit a gyanú szerint meggyilkoltak és egy bukaresti lakásban egy kanapé tárolódobozába rejtettek. A nő összefüggő vallomást tett, és semmi nem utal arra, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Így az ügyészek szabadon engedték, ő jelenleg tanú az ügyben, írta az Agerpres.
A nőt korábban Spanyolországban fogták el a spanyol hatóságok, majd kiadták Romániának.
Élettársa, Ilie-Marcel Serbuc ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az Europol, amelynek a körözési listáján a „veszélyes” bűnőzök között szerepel.
A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet múlt szombaton találta meg egy bukaresti lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant. A fővárosi törvényszéki ügyészség hivatalból eljárást indított az ügyben, és a holttestet az Igazságügyi Orvostani Intézethez (INML) szállították.
Az itt végzett genetikai vizsgálat nyomán kiderült, hogy a holttest egy 12 éves, erőszakos halált halt lányé. Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították a biológiai apja genetikai adataival. Egyébként ő volt az, aki a lány eltűnését jelentette a rendőrségen.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás