A Böjte-ügyön innen és túl: miért nem véd a romániai gyermekvédelmi rendszer?

Elengedhetetlen ebben a kontextusban a romániai gyermekvédelmi rendszer megvizsgálása, mutatott rá dr. Roth Mária, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója, mikor megkértük, hogy ossza meg velünk szakértői véleményét a Böjte-ügyről. A pszichológus a témában megjelent cikkekből és kommentekből úgy látja, a nagy többség nem tudja, Romániában hogyan épül fel és hogyan működik a gyermekvédelmi rendszer, és sokan úgy gondolják, hogy csak Böjtét terheli a felelősség, illetve azt hiszik, egy probléma esetén elegendő lenne betelefonálni „valahova”, a gyermekvédők rögtön a helyszínen teremnek, és rendet tesznek. Sajnos ennél sokkal bonyolultabb a valóság, és a felelősség egyformán terheli Böjtét, az érintett otthonokban dolgozó felnőtteket, a romániai gyermekvédelmi hatóságokat és a társadalom minden tagját, aki félrenézett, mondta el elöljáróban a szakértő.

A pszichológus a 2022 decemberi adatokat is ismertette, amelyek szerint az év végén

42 ezer kiskorú volt a romániai gyermekvédelmi rendszer nyilvántartásában,

• 30 400 családi típusú otthonokban él,
• 11 629 pedig bentlakó központokban van elhelyezve.

Ami a hozzájuk rendelt személyzetet illeti, ugyanaz az összesítés mutatja, hogy 29 ezer alkalmazott gondoskodik a kiskorúakról, ezek közül

• 11 542 hivatásos nevelőszülői státusban van,
• 11 538 alkalmazott pedig a bentlakásos otthonokban van alkalmazva,
• további 4536 alkalmazott pedig a gyerekvédelmi rendszer működtetését biztosítja.

A legnagyobb gond az utolsó számnál figyelhető meg, hisz ide tartoznának mindazok a szakemberek, akik a rendszer szupervíziójáért, ellenőrzésért felelősek, a pszichológusok, a szociális munkások stb.

Szintén fontos, mutatott rá Roth Mária, hogy lássunk egy összképet arról, milyen mértékű országos szinten a kiskorúakat ért abúzusok száma.

A 2022-es összesítés szerint összesen 17 ezer kiskorú bántalmazásáról érkezett bejelentés egy év leforgása alatt.

Ezeknek nagy része családon belül történt, de bőven vannak olyan esetek is, amelyeket a gyerekvédelmi rendszer gondjaira bízott kiskorúak esetében regisztráltak. Fizikai, érzelmi bántalmazás, szexuális visszaélés, elhanyagolás, munkahelyi kizsákmányolás, szexuális kizsákmányolás és bűnügyi célokat szolgáló kihasználás is van az esetek között. A gyermekvédelmi ügyeket kivizsgáló parlamenti bizottsághoz benyújtott tájékoztatás szerint, amelyből Roth is idézte a Transtelex számára a számokat,

2020 és 2022. április 1. között a rendőrség 185 büntetőeljárást indított a gyermekekkel szembeni bántalmazás vádja miatt a romániai bentlakásos intézményekben és családi típusú otthonokban: 2020-ban 62, 2021-ben 102, 2022 első harmadában pedig 21 eset került a hatóságok figyelmébe.

Interjúalanyunk, dr. Roth Mária pszichológus beszélgetésünk során többször hangsúlyozta, hogy az ügyben fontos a társadalmi felelősségvállalás is, mert a rászoruló gyerekek nevelése nem alapítványi, hanem társadalmi feladat. Miközben jogos a ferences szerzetes ellen megfogalmazott kritika, tudatosítani kell azt is, hogy ez egy országos probléma, és ebben a romániai politikumnak, gyermekvédelmi intézményeknek és hatóságoknak is van felelősségük. Természetesen, azt is hozzá kell tenni, emelte ki Roth Mária, hogy a magyarországi politikai propaganda, illetve az itteni RMDSZ-es kommunikáció is azt sulykolta a közösségbe, hogy Böjte Csabát „szentként” kell tisztelni, mert képes volt többezer gyermeket „megmenteni” az erdélyi magyarság számára. Etnikai, „nemzetpolitikai” kérdéssé tettek egy komoly társadalmi problémát, levették a felelősséget az erdélyi magyar társadalom válláról, és a román gyerekvédelmi rendszer által megoldatlan problémákról kinyilvánították, hogy Böjtének sikerült megoldania őket, holott, ez nem egy ember, sőt még csak nem is egy munkacsoport feladata, itt egy egész rendszer reformjáról kellene szót ejteni, és sokkal többet beszélni a saját egyénenkénti felelősségünkről, illetve a kollektív, társadalmi felelősségről, mutatott rá a kolozsvári BBTE oktatója.

Napi szinten történnek abúzusok a romániai gyermekotthonokban

A Böjte-otthonokban történő bántalmazások beleillenek a nagyképbe, mondta Roth, aki szerint bár a törvények és az előírások európai színvonalúak, azoknak betartása és módszertana sok kívánnivalót hagy maga után. A gyermekvédelmi rendszer gondozásában lévő gyermekek különösen kiszolgáltatottak az erőszakos cselekményeknek és a bántalmazásnak. A felnőttek, a személyzet tagjai által elkövetett abúzus, elhanyagolás, kizsákmányolás vagy a gondozottak egymás ellen irányuló cselekedetei – napi rendszerességgel előfordulnak ezekben az otthonokban.

Az egyetemi oktató azt is tisztázta, attól függetlenül, hogy ezeket a bentlakó otthonok állami vagy pedig alapítványi hatáskörbe tartoznak, ugyanaz a törvény vonatkozik rájuk, éspedig a 2004/272-es jogszabály. Ez írja elő azt is, hogy a különböző alapítványok otthonai hogyan integrálódnak az állami gyermekvédelmi rendszerbe.

Ezeknek a létesítményeknek ugyanazoknak követelményeknek kell megfelelniük, mint az állam által létrehozott családtípusú otthonoknak.

Utóbbiakat a megyei gyermekvédelmi igazgatóságok működtetik, és az önkormányzatok fenntartásában vannak. Az alapítványi otthonok saját forrásból – adományokból – fedezik költségeik egy részét, és persze, kapnak állami juttatást is. (A Böjte-otthonok anyagi hátteréről a Mérce és az Átlátszó Erdély közölt átfogó cikket.)

A szakember ismertette, hogy a szociális intézményeknél is van egy feltételrendszer, aminek meg kell felelni. „A szabályok bármiféle típusú központoknak a működését, többek között a gyermekvédelmi otthonoknak a működését és a nevelőszülőséget is szabályozza. Ezek a szabályok már tizenöt éve le vannak fektetve, egészen a legapróbb részletekig: hogy hány köbméter levegő, milyen ágyak, milyen élelmezés, milyen gyógyszer, milyen szakemberek kellenek egy ilyen intézménybe. A személyzet képzettsége, az anyagi feltételek; hogy kell kinéznie az épületnek, minden nagyon részletesen le van írva, és amikor egy szervezet akar indítani egy ilyen otthont, csak akkor kap rá engedélyt, ha mindezeknek a feltételeknek megfelel. Az akkreditációs bizottság megvizsgálja a létesítményt, elbeszélget az alkalmazottakkal, és ha a kritériumrendszernek megfelelnek, elkezdhetik a működést. Ezt bizonyos időközökben újra kell ellenőrizni.”

Hozzátette, vannak olyan intézmények, főleg különböző egyházak működtetésében, amelyek nem kérték ezt a hivatalos elismerést, és az intézményeiket jóváhagyás nélkül működtetik.

„Az államnak a hibája, hogy szemet huny efölött mindaddig, amíg valamilyen súlyos probléma nem adódik” – magyarázta a szakértő a romániai gyermekvédelmi rendszer működési modelljét.

Roth Mária úgy véli, a ferences szerzetes által működtetett hálózatot épp azért nem vizsgálták át rendesen, mert nem a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó létesítményekről van szó, és bár van akkreditációjuk, az ellenőrzések felületesek voltak. És mivel minden megyének megvan a saját gyermekvédelmi igazgatósága, és ezek az intézmények autonómiát élveznek, Böjte Csaba rendszere pedig több megyében működik, minden megyének a saját intézményeit kell ellenőriznie, nincs is valódi lehetőség arra, hogy a teljes Böjte-hálózatot átvilágítsák.

„Böjte Csaba összes intézményére nincs rálátása igazából senkinek, mert ezek különböző megyei gyermekvédelmi igazgatóságokhoz tartoznak, a nagyképet senki sem látja” – mutatott rá Roth Mária azokra a visszásságokra, amelyek az átláthatatlan hálózatot jellemzik.

A legnagyobb hiba: a hallgatás, eltussolás

Ha az otthonokban dolgozók közül bárki is erőszakot, bántalmazást észlel, haladéktalanul értesítenie kell az otthon vezetőjét, aki a területi gyermekvédelmi igazgatóságot, majd szükség esetén a mentőszolgálatot, a rendőrséget és/vagy az ügyészséget – ismertette a törvényi előírásokat Roth. Ellenkező esetben a feljelentés elmulasztásának bűncselekménye miatt az otthonvezető a Büntető Törvénykönyv 267. cikke szerint büntetendő. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy bár Böjte pontosan tisztában van azokkal a szabályokkal és lépésekkel, amelyeket ilyenkor követni kell – jelenteni kell az esetet a gyermekvédelemnél, a rendőrségen, ügyészségen – ezt nem tette meg.

„Nem az intézetvezetőnek, vagy az intézeti pszichológusnak kell kivizsgálnia az esetet, hanem tovább kell jelenteni a dolgokat, és a szakemberek dönthetik el, hogy igaz-e vagy sem az eset, amely alapján megtörtént a bejelentés” – szögezte le.

A pszichológus szerint különösen fontos, hogy a családi típusú otthonokban felkészült szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel, akik diszfunkcionális családokból, eleve sérülten érkeznek az intézménybe. Ezek a lelki sérülések ugyanis nem gyógyulnak meg azzal, hogy befogadták őket egy otthonba. ellenkezőleg, ha nem történik meg a szakszerű pszichológiai támogatás kezdettől fogva, akkor a gyerekek hangsúlyozottabban vulnerábilissá válnak, és célpontjai lesznek a bántalmazóknak. A nevelők egyik fontos feladata volna, hogy segítsék a gyerekeket abban, hogy felismerik a bántalmazó kapcsolatokat. Ugyanakkor megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy ők maguk felismerjék, ha egy gyereket bántalmaz valaki vagy, hogy érvényesíteni tudják a gyermek legfelsőbb érdekét ilyen esetekben is.

„Minden gyermekvédelmi rendszerben fordulnak elő bántalmazás-esetek, de a különbség abban van, ahogy hozzáállunk ezekhez. Hogy felvállaljuk, igenis történtek hibák, és helyre tesszük a dolgokat. Ez az, ami Böjte Csabánál és általában Romániában nem történik meg a gyermekvédelmi intézményekben” – jelentette ki Roth Mária.

Hozzátette: „Sajnos, nincsenek adatok, hogy össze tudnám hasonlítani, jobb-e a Böjte Csaba intézete, mint más intézetek Romániában? Nincsenek számaink. Ez a másik átka a rendszernek, hogy nem tudjuk, hány esetben merült fel gyanú az utóbbi tíz évben.

Azt se tudjuk, hogy a Böjte Csaba hatezer gyerek gondozottjából hány illeszkedett be? Jól érzi-e magát a világban? És hány nem, vagy hány került börtönbe, hány kallódott el” – érzékeltette Roth Mária azt a sokféle szempontot, amelyet mérlegelni kell, ha egy ilyen gyerekvédelmi hálózat sikeréről vagy sikertelenségéről beszélünk.

A romániai gyermekvédelem problémáit jól ismerő oktató szerint „egy totális adatmentes világba csöppenünk a Böjte esetében, egy olyan intézeti légkörbe, ahol nem gyűjtenek adatokat, ahol nem számít a szakmaiság, ami egy rossz pontja az egyházi ember által vezetett intézménynek.”

Roth Mária hangsúlyozta, itt nem arról van szó, hogy Böjte Csaba mennyire szereti a gyerekeket, vagy az ő nevelői mennyire szeretik a gyerekeket, itt az a kérdés, mennyire értenek a gyerekneveléshez.

„Nyilvánvaló van olyan, aki nagyon jól foglalkozik a gyerekekkel, én is ismerek személyesen olyanokat, akik szívvel-lélekkel a gyerekek mellett vannak. De ez nem menti azokat a rossz dolgokat, amik a gyerekek életébe, fejlődésébe kerülnek, amik szexuális bántalmazáshoz vezetnek, veréshez és számtalan más abúzushoz. Nagyon nehéz jól csinálni gyermekvédelmet, nem lehet tudatlanul belevágni” – figyelmeztetett a szakember, aki szerint nagyon sok ellenőrzés, támogatás, szupervízió és képzés kell ahhoz, hogy a dolog működjék.

„Másnak a gyerekét felnevelni, sok gyereket együtt egy helyen felnevelni egy nagyon nehéz feladat. Érdekes is, felemelő is, igazán értékes munka, és ebből az értékből tudnak táplálkozni azok, akik jól csinálják, de nagyon sok a rizikó. Nagyon sok a nehézség. És ha nem számolunk vele, ez az, amit látunk. Böjte Csabáról sajnos azt kell mondanom, nem számolt a rizikókkal, azzal, hogy mik történhetnek ezekben az otthonokban, és ezt nem lehet jó néven venni. Ahogy azt sem, hogy miután megtörtént, egyszerűen nem vállalja a felelősséget a dolgokért úgy, ahogy kellene. Mert amit látunk, az nem felelősségvállalás. Az ilyen nyilatkozatok, hogy sok embert megmentettünk, sok nőt meg sok gyereket a Böjte-otthonokba tereltünk, ez nem elégséges” – mutatott rá Roth Mária.

Ezek az otthonok „totális intézmények”, senki nem avatkozik be az ott élőknek az ügyeibe

A totális intézmény kifejezést Goffman alkotta meg az 1960-as évek elején, és ide sorolta az idősotthonokat, gyermekotthonokat, pszichiátriai intézeteket, börtönöket, fogolytáborokat, internátusokat, kolostorokat. Ezen totális intézmények közös jegyeként jelenik meg, hogy olyan szociálisan zárt közegek, ahol az élet összes eseménye egy téren belül zajlik.

A hétköznapok normái érvényüket vesztik, a bekerülő személy identitását elvesztve azonos sorstársakkal végzi az előre megtervezett és bürokratikus szabályokkal irányított tevékenységet, melyet egy az intézmény által meghatározott felsőbb cél fog össze.

„A Böjte intézményei is hasonló logika szerint működnek – véleményezte Roth Mária. A lényeg az, hogy a rendszer működjön. Valamilyen szabályok vannak, azokat működtetni kell, akik az intézményt vezetik, eldöntik, hogy mi az, amit komolyan vesznek. A többi nem számít. Tehát ezeken az intézményeken belül a dolgok anélkül zajlanak, hogy az ott élők élete sorsa, élményei, problémái számítsanak” – világított rá a szakember arra, hogyan is képzeljük el egy ilyen otthonban a kiskorúak életét.

Roth szerint ezzel magyarázható, hogy akár tíz éven keresztül is rendszeresen bántalmazhatták az ott élő gyerekeket, mert senki nem törődött vele. „Azért nem törődtek, mert nem volt semmilyen kontroll, semmilyen értékelés, illetve, ha volt is, az csak a papírokkal foglalkozó, látszatellenőrzés volt. Nem az embereket vizsgálták meg, nem a gyerekekkel álltak szóba rendszeresen. Hiába megyek oda, és megkérdezem, hogy na, hogy vagy ma, jól vagy, megvert valaki? Persze, hogy nem állnak velem szóba, ha nem ismernek. A totális intézmény törvényei elég erősek ahhoz, hogy egy idegen előtt senki ne nyíljon meg. Ahhoz kell egy bizonyos kapcsolat, egy bizonyos idő, fel kell legyek készülve kérdéseket feltenni” – magyarázta a pszichológus.

Roth azt is részletezte, hogy egyrészt maga Böjte Csaba hálózata nem tette meg a kötelességét, másrészt a romániai gyermekvédelem sem végezte el megfelelő módon azokat az ellenőrzéseket, amelyeket el kellett volna. A romániai gyermekvédelmi rendszer kiépített ugyan az utóbbi tíz évben egy inspekciós szolgáltatási szerkezetet is, de az nem teszi a dolgát.

„Említettem a számokat, amelyek a parlamenti bizottság elé kerültek. A jelentésben részletezik, hogy hány szexuális abúzus eset volt intézményekben, és hány öngyilkossági eset, serdülők között, intézményekben. Hát ez nyilván azért van, mert nem jól működnek, mert nem teszik jól a dolgukat, mert nem tudjuk, hogy mi történik ott” – sorolta a szakember, és ismét hangsúlyozta, hogy a felelősség kérdésének komplexitását ebben az esetben.

Egy rendszer hatékonyságának felmérése elengedhetetlen ahhoz, hogy a működését javítani lehessen, mondta el az egyetemi oktató, aki szerint a 6000 gyerek emlegetése még nem jelenti azt, hogy a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthonok rendszere jobb, hatékonyabb volna, mint általában a romániai gyerekvédelmi rendszer, ellenkezőleg, sokkal zártabb, ezért nagyobb a lehetőség a hibákra, visszaélésekre. Megemlítette, hogy a Szociális Munka tanszéken Antal Imolával, Tonk Gabriellával és más szakemberekkel összefogva egy átfogó felmérés során

48 felnőttel készítettek mélyinterjút, akik a gyerekvédelmi rendszerből kerültek ki, és ezek közül alig akadt olyan, aki ne mondta volna, hogy traumatizálódott, bántalmazásokon ment keresztül, megviselte őt lelkileg és fizikailag is a romániai intézeti élet.

A pszichológus azt is hangsúlyozta, hogy az interjúalanyok között többen voltak a Böjte-féle otthonokból is kikerült felnőttek. A felmérés célja a teljes romániai rendszer állapotának felmérése volt és ennek alapján elmondhatja, nem vett észre számottevő különbséget az állami és az alapítványi nevelőotthonok között. Gyerek-gyerek közötti, nevelő-kiskorú közötti bántalmazásokról szóló beszámolókat hallgattak meg az interjúk során, amelyek kimerítették mind a pszichikai, mind a fizikai és szexuális abúzusok kategóriáját.

Nem érdekel, mi történik a gyerekekkel, rábízzuk őket Böjtére vagy az államra, és ezzel letudjuk a dolgot

„Nem hiszem el, hogy senki nem látta, hallotta, hogy mi folyik az otthonokban. Hogy a gyerekek nem beszélnek senkinek, nem utalnak senkinek a történtekre” – folytatta az ügy komplexitásának bemutatását Roth Mária, és rátért arra, hogy minden felnőttet, akiben egyszer is megfogalmazódott egy kérdés az otthonokban élő gyerekek jólétével kapcsolatban, és nem járt a végére, hogy tisztázza azt, máris felelősség terheli.

Legtöbbünknek az a kényelmes, ha félrenézünk, magyarázta a pszichológus, aki szerint, egészen biztosan voltak olyan felnőttek mindkét feltárt esetben, akik számára – bár most tagadják, sőt éppen áldozathibáztatásba csapnak át megnyilvánulásaik –, ha nem is volt egészen világos, hogy mi zajlik, érzékelték, hogy valami nincs rendben. De legtöbben, különböző okok miatt, ilyenkor a hallgatást választják, és kerülik a konfrontációt, kerülik „a problémát”, ezért nem teszik szóvá az esetet, nem jelentik a feletteseknek.

Sajnos, a közömbösség egyre nagyobb méreteket ölt. Ez nemcsak az otthonok alulfizetett és alulképzett dolgozóira igaz, hanem össztársadalmi szindróma, mutatott rá Roth Mária, aki szerint a teljes erdélyi magyar társadalmat is terheli a felelősség, mert kényelmesebb volt elhinni azt, hogy egy ferences szerzetes ki tud építeni egy gyerekvédelmi rendszert családi típusú otthonokkal, nevelőközpontokkal, bentlakásokkal.

„A gyerekek problémája az, hogy őket nem fogadja be a társadalom, kirekesztettek maradnak. Tehát nem nagyon van más nekik, mint az a nevelőotthon, ahol élnek, és ahol muszáj, hogy beilleszkedjenek és hallgassanak, mert máshova nincs hova menjenek, mert más lehetőségük nincs. Tehát azt kell megmutatni, hogy igenis van más is, aki meghallgatja őket” – világított rá a pszichológus.

Hozzátette: „Nagyon nagy felelősségük van a tanároknak, gyerekorvosoknak, a védőnőknek, óvónőknek, szociális munkásoknak, akik a gyerekekkel találkoznak, hogyan fogadják azokat a gyerekeket, hogyan kommunikálnak velük, figyelmet szentelnek-e nekik. Az őszinte odafigyelés, empátia semmivel nem pótolható” – mutatott rá a pszichológus.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon nagy felelősségük van az osztályközösségeknek, az iskoláknak. „A pedagógusoknak oda kellene hatniuk, hogy támogassák a gyerekek befogadását, a velük való barátkozást az iskolán kívül is, és ebbe a szülő közösséget is be kellene vonni. Ne féljenek attól, hogy van egy gyerek, aki intézeti, nem szegregálják ezeket a gyerekeket, még akkor sem, hogyha a tanulmányi eredményeik nem fényesek. Az elkülönítés hosszú távon elmélyíti a negatív folyamatokat” – vázolta az egyetemi oktató az integráció kérdéskörét, hozzátéve, hogy mindannyiunknak arra kellene törekednünk, ha ilyen gyerekek élnek a közelünkben, keressük a velük való kapcsolattartást.

„Bármiféle programot rendezünk, egyházon belül, egyházon kívül, civil szervezeteknél, iskolákban, mindig lehetne arra gondolni, hogy hívjuk meg a nevelőotthonban élő gyerekeket is. Legyenek velünk, barátkozzanak, váljanak aktív tagjaivá egy közösségnek.

Fel kell vállalnunk őket. Ez az egyetlen megfelelő megoldás.”

Még lehetne hosszan sorolni a mulasztásokat és teendőket is, mert sajnos van is mit, vélte Roth Mária, aki úgy látja, érdemes lenne egy olyan párbeszédet kezdeményezni és olyan szakmai programokkal előállni, amiben van valós tartalom. Hiszen konferenciákkal, látszatprogramokkal, politikusi nyilatkozatokkal a család- és gyermekvédelemről tele van a padlás. De attól még a rendszer nem működik. Pedig pénz is akadna, törvényi keret is van, felelős intézmények is működnek, a rendszer mégis átláthatatlan, a mulasztások és a félig végzett munka pedig oda vezet, hogy nem menti meg ezeket a gyerekeket a gyerekvédelmi rendszer, hanem tovább traumatizálja. Szükség lenne arra, hogy alaposan gondolja át mindenki, aki ezt a rendszert működteti valamilyen formában, és az egyéni felelősségvállalással kezdje, annak érdekében, hogy a veszély elhárítója legyen, ne pedig okozója annak.