11 órától ismét tüntettek a tanárok Bukarestben
A három nagy tanügyi szakszervezet kedden 11 órára újabb tüntetést szervezett Bukarestben, és csatlakoztak hozzájuk a többi nagyvároskból is az oktatók.
A tanügyi alkalmazottak a Victoriei téren gyülekeztek, és onnan a Cotroceni térre vonultak át. A hatóságok forgalomkorlátozó intézkedést rendeltek el az útvonalon.
A tanárok azért tüntetnek, és azért is folytatódik a sztrájk, mert a kormány és az oktatási minisztérium még nem biztosította a szakszervezetek által kért feltételeket. Követeléseiknek tehát az utcai megmozdulások alkalmával kívánnak hangot adni. Jelenleg úgy érzik nincs okuk arra, hogy a keddre tervezett tüntetést ne tartsák meg, mivel a kormány részéről eddig semmi konkrétumot nem kaptak.
A szakszervezetek képviselői hétfőn a munkaügyi minisztériumban folytatott tárgyalások után közölték, továbbra is azt kérik:
- év végéig emeljék meg a bérüket,
- valamint bértörvényben garantálják, hogy a pályakezdő pedagógusok legalább az átlagbért megkapják.
A szakszervezetisek találkozót kértek Klaus Iohannis államelnöktől is, akitől azt kérik, hogy gyakorolja az állam és a társadalom közötti közvetítő szerepét, hogy a végrehajtó hatalomtól valódi és azonnali megoldásokat kapjon az oktatási rendszer. A szakszervezeti vezetők közölték az elnökkel, hogy a kormány ajánlata egyelőre nem felel meg a tüntetők egyetlen követelésének sem. A szakszervezetek kérését az elnöki hivatalhoz is eljuttatták, amely egyelőre nem küldött választ.
A Marius Budăi munkaügyi miniszter azt mondta, hogy az oktatási szakszervezetekkel folytatott hétfői megbeszélésen két megbízatása volt: megvitatni, hogy mi történik a sztrájkkal, és lerövidíteni a bértörvény eredeti, július 15-i határidejét. Ligia Deca oktatási miniszter a maga részéről azt mondta, hogy jelenleg „nem vagyunk olyan helyzetben, hogy bármilyen módon el kellene halasztanunk a vizsgák idejét”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!