Állandó Választási Hatóság: Soós Zoltán esete egyedülálló, de a mandátuma ettől megmarad

2023. május 9. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Transtelex cikke nyomán a G4Media kérte ki a választási hatóság (AEP) álláspontját, melynek elnöke, Toni Greblă kifejtette, Soós Zoltán jelölti dossziéjának leadásakor senki sem tett panaszt, most pedig „nincs érv a polgármesteri mandátumának megszüntetésére, hacsak nem követett el jogerős bírósági ítélet által megállapított bűncselekményt”. Annak ellenére, hogy mindeddig nem volt arra példa, hogy valaki függetlenként induljon, miközben párttag, állítólag ez nem törvénybe ütköző cselekedet.

Mint korábban írtuk, Soós Zoltán, aki 2016-ban azt nyilatkozta a Székelyhonnak, hogy kilép az RMDSZ-ből, majd független jelöltként indult 2016-ban és 2020-ban is a választásokon, az RMDSZ temesvári kongresszusán azonban a többi küldöttel együtt szavazott, ami bizonyítéka annak, hogy tagja a szervezetnek. Érdeklődésünkre a polgármester sajtószóvivője elmondta, 2016 tavaszán létezett a szándék a pártból való kilépésre, a választások után azonban erre mégsem került sor.

Az AEP elnöke szerint ez a romániai gyakorlatban egyedülálló eset, de azt nem tudja megmondani, hogy történt-e bűncselekmény, amikor Soós Zoltán benyújtotta a függetlenként való jelöltségének bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat. „Csak az igazságszolgáltatás hozhat döntést” – tette hozzá Toni Greblă.

Azt is kifejtette, hogy ha egy polgármester független, azaz nem tagja egyetlen politikai pártnak sem, akkor nem tilos a mandátum elnyerése után belépnie egy pártba. A közigazgatási törvénykönyv szerint a polgármester mandátuma csak akkor szűnik meg, ha kilép abból a pártból, amelynek színeiben indult.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!