Visszavonja az UNITER Alexandru Repan életműdíját

2023. március 20. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az Román Színházi Szövetség (UNITER) visszavonja az Alexandru Repan számára odaítélt életműdíjat a Szekuritátéval való együttműködése miatt – tájékoztat a szövetség közleménye.

„Az UNITER szenátusa nem vitatja Alexandru Repan kivételes művészi tevékenységét, amelyért jóhiszeműen jelölték a díjra, de a Szekuritáte besúgójaként végzett tevékenysége összeegyeztethetetlen az UNITER Alapszabályzata által támogatott értékekkel: demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, munkatársi szolidaritás. Ezért az UNITER Szenátusa úgy dönt, hogy visszavonja az Alexandru Repan számára odaítélt életműdíjat” – olvasható az színházi szövetség közleményében.

Az UNITER a múlt héten jelentette be az idei jelöléseket, köztük az életműdíjasokat. A bejelentés nagy port kavart a szakmai berkekben, egyrészt Alexandru Repan életműdíja miatt háborodtak fel sokan, másrészt Andrij Zsoldak színházi rendező UNITER-jelölése váltotta ki sokak nemtetszését. Zsoldak jelölésének a visszavonására még petíciót is indítottak, amelyet hétfőig több mint 1400-an írtak alá.

A petíció kezdeményezői az indoklásban arra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 2017-ben történt esetre utalnak, amikor a Rosmersholm című előadás bemutatójának szünetében Andrij Zsoldak rendező verbálisan bántalmazta és erőteljesen megrángatta az előadásban játszó Imre Évát, az ügyelő ezért értesítette a rendőrséget. A színésznő végül nem tett rendőrségi feljelentést.

„Az egész év arról szólt, hogy az abúzusok elkövetőit lehessen számon kérni, és erre az UNITER éppen olyan valakit jelöl egy fontos díjra, akivel kapcsolatban ez téma volt. Az első eset, ami országos szinten kitudódott, az a kolozsvári Zsoldak-eset volt” – nyilatkozta a Transtelexnek Téglás István, a Bukaresti Nemzeti Színház művésze, a petíció egyik aláírója. Zsoldak-jelölésével kapcsolatban nem nyilatkozott az UNITER.

Dragoș Buhagiar, az színházi szövetség elnöke pénteken a Román Rádió kulturális csatornájának azt nyilatkozta, hogy csak azt követően vitatják meg az UNITER szenátusában a jelöléseket, hogy megkapták a jelöléseket odaítélő zsűri reakcióját.

„Nagyon fontos, hogy tiszteljük a zsűrit. Ha kinevezünk egy zsűrit, akkor bizalmat is szavazunk nekik. És el kell mondanom, hogy szerintem ez egy profi zsűri volt. Olyan emberek, akik jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek” – érvelt az UNITER-elnök.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!