Tabukat döntene, bizalmat építene a Sepsiszentgyörgyön megnyitott új szociális központ

2023. február 28. – 16:08

Tabukat döntene, bizalmat építene a Sepsiszentgyörgyön megnyitott új szociális központ
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Megnyitották a sepsiszentgyörgyi Csíki negyedben kialakított szociális központot. A keddi megnyitót és sajtótájékoztatót követően nyílt napra került sor.

A Csíki negyed egyetlen tízemeletes tömbházának földszintjén, az Otthon sétány 34. szám alatt kialakított központban Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Hubbes Kinga, a Caritas Kovászna megyei regionális koordinátora és Szép Márk Linda, a Szociális Igazgatóság munkatársa tartott megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatót. Ezután a résztvevők az Interaktív családi kiállítás a központ életéről, illetve a Román nyelvű gyermekfoglalkozás című nyílt napos programokon vehettek részt, melyet a Kőszínház független társulat zenés játéka zárt.

Az alpolgármester rámutatott, a Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a karitatív szervezetek és a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület többéves együttműködésének első kézzelfogható eredménye a kedden megnyitott Csíki Negyedi Közösségi Szolgáltató Központ, amelyet a Caritas és a Szociális Igazgatóság munkatársai fognak megtölteni programokkal.

A megnyitót követően a Caritas családsegítő, tanácsadó és támogató központot fog működtetni az épületben: szülőknek és gyerekeknek, valamint egy szociális mosodát is. A Szociális Támogatási Igazgatóság pedig szociális tanácsadást és – partner intézményeivel közösen – egészségügyi szolgáltatásokat fog biztosítani. A központban emellett események is szervezésre kerülnek majd.

Szép Márk Linda, Tóth-Birtan Csaba és Hubbes Kinga – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Szép Márk Linda, Tóth-Birtan Csaba és Hubbes Kinga – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A központ épülete eredetileg is az önkormányzat tulajdonát képezte. Mivel azonban a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület által lehívott és kiszervezett 7 millió eurós pályázat nem terjed ki a központ kialakítására, de a pályázó fél vállalta ennek létrehozását, az épület felújítására az önkormányzat 513 000 lejt, a berendezésére 91 000 lejt szánt a város költségvetéséből, és további három évre vállalta a Csíki negyedi központ finanszírozását is.

A Caritas négy alkalmazottat biztosít erre a célra, köztük szociális munkásokat, szociálpedagógust, pszichológust, így pszichológiai tanácsadást is tudnak biztosítani. A központ vezetője Diós Beáta Boglárka lesz. A Szociális Igazgatóság egy szociális munkást biztosít egy héten két alkalommal (kedd délelőtt és csütörtök délután).

Érdeklődésünkre, hogy négy év alatt milyen konkrét eredményeket szeretnének elérni, a Szociális Igazgatóság részéről célként az hangzott el, hogy a közösség bízzon bennük és merjen nyitni feléjük, hogy a tabutémák, amelyekben nagyon nehéz segítséget kérni, lebomoljanak. Hubbes Kinga, a Caritas részéről ezt azzal egészítette ki, hogy vissza szeretnék adni annak a lehetőségét, hogy a Csíki negyediek változtatni tudjanak az életükön. Azaz, a saját útjuk megtalálásában szeretnék őket támogatni, illetve abban is, hogy találják meg azokat az eszközöket, amivel az átmeneti nehézségeiken túlléphetnek.

Az alpolgármester újságírói kérdésre azt válaszolta a Sepsiszentgyörgyön épülő másik két szociális központ kapcsán, hogy az Őrkő negyedi központ építése rendben lesz, a Május 1 utcában pedig ideiglenesen beindult egy hasonló központ. A szépmezői központ esetében viszont a kivitelező miatt még mindig nincsenek meg az építési terveik.

Tóth-Birtan Csaba a sajtótájékoztatón a Csíki negyedi fejlesztési elképzelésekről is beszámolt. Ezek között említette a Csíki negyedi park felújítását, a parkkal szembeni tömbházak mögött épülő sportbázist, az óvoda energetikai rehabilitációját, és 30 tömbház helyreállítási alapból (PNRR) történő finanszírozását. Utóbbi kapcsán például elmondta, hogy a tömbházak egyharmada le lesz szigetelve.

A Csíki negyedi központ része annak a 7 millió eurós pályázatnak, amelyet a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület (GAL Sepsi) hívott le és pályáztatott ki. Az önkormányzat alá tartozó egyesület a pályázatban vállalta, hogy Sepsiszentgyörgyön óvodát, 50 szociális lakást és három szociális központot építenek 2023 októberéig, a város három hátrányos helyzetű övezetében: az Őrkőn, a Csíki negyedben és Szépmezőn. A programban összesen mintegy 3300 személy érintett.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!