Tamás Sándor helyénvalónak tartja a Horthy-megemlékezéseket és szerinte nem fenyegették meg az erről cikkező újságírót

2023. február 28. – 17:14

Másolás

Vágólapra másolva

Egy héttel azt követően, hogy az RMDSZ egyik helyi tanácsosa, Lukács Botond azt helyezte kilátásba, hogy szíjat hasítanak egy újságíró hátából, amennyiben oda látogatna, sikerült két reakciót kapnunk a szövetség vezetőinek részéről. Ugyanakkor a budapesti Vitézi Rend is válaszolt a megkeresésünkre.

Amint arról beszámoltunk, Kulcsár Árpád erdélyi újságíró egy hete arról írt véleménycikket a Mércén, hogy nem szerencsés, sőt, a Romániában kisebbségben élő magyarok számára akár veszélyes is lehet a terjedőben levő erdélyi Horthy-kultusz. Annak kapcsán fogalmazta meg véleményét, hogy egy Horthy-dombormű előtt tisztelgett az Erdélyi Vitézi Rend Kézdivásárhelyen. Majd megosztotta az írását a Facebookon, azzal a felvezetővel, hogy „Meglepő, hogy senki nem von le konzekvenciát arról, hogy Székelyföldön vitézek (sic!) Horthy-plaketteket avatgatnak”.

Lukács Botond, a vitézi rend tagja, az RMDSZ lemhényi (Kovászna megye) önkormányzati képviselője pedig egy hozzászólásban magyarázta el, hogy mi várja, ha a környéken megjelenne:

„Ami azt illeti, én vonok,nagyonn is,de nem az Erdélyben tartott meglékezésről, hanem rólad …… és vannak itt páran akik vonnának le rólad,de nem konzekvenciát hanem szíjat a hátadról ha erre vezetne utad csak szoltam,hogy tudd….”.

Szilágyi Botond az eset kapcsán véleménycikkében azt a kérdést járta körül, hogy kinek kellene megvédenie az erdélyi újságírókat a fenyegetésektől?

Tamás Sándor: Lukács nem azt mondta, hogy ő hasítana szíjat

Az önkormányzati képviselő fenyegetésével, illetve a terjedőben levő erdélyi Horthy-kultusszal kapcsolatban napok óta próbálunk álláspontot kérni az RMDSZ vezetőségétől. Hegedüs Csilla szóvivő, bár hat napja sms-ben kérte a kérdéseinket, mindeddig nem válaszolt rájuk. Tamás Sándor viszont nyilatkozott, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnöke, Kovászna megye tanácselnöke nem értelmezi fenyegetésként azt, amit az RMDSZ egyik tisztségviselője írt hozzászólásként a közösségi médiában.

Mi a véleménye arról, hogy az egyik párttársa nyilvánosan megfenyegetett egy újságírót?

Nem hinném, hogy megfenyegette. Nem azt mondta, hogy ő személy szerint hasítana szíjat Kulcsár Árpád hátából. Annyit mondott, hogy ő a maga részéről konzekvenciákat von le. És hogy vannak páran, akik szíjat, de azt nem mondta konkrétan, hogy ő személy szerint, Lukács Botond hasítana szíjat az újságíró hátából.

Mi fenyegetésként értékeltük ezt a hozzászólást…

Mindenkinek más az érzékelési szintje. Ha valaki fenyegetve érzi magát, kérjen elégtételt szóban vagy írásban attól, aki szerinte megfenyegette. Ne kérjen tőlem magyarázatot egy olyan kijelentésért, ami nem hangzott el. Ő nem állította, hogy személy szerint szíjat hasítana a hátából.

Mi a véleménye az Erdélyben terjedőben levő Horthy-kultuszról?

Nem hiszem, hogy Kulcsár Árpád gondolatai lennének irányadóak az erdélyi magyarság szellemi vagy konkrét tevékenységeire vonatkozólag.

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke – Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke – Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

Személy szerint önnek mi a véleménye a vitézi rend által szervezett megemlékezésekről? Helyénvalónak tartja ezeket?

Teljesen helyénvalónak tartom őket. Nem úgy emlékszem, hogy ezek törvénybe ütközők lennének. Ön tud ilyenről?

Nem a rendezvények törvényességéről van szó, hanem többek között arról, hogy a többségi románság körében egy nagyon negatív kép él Horthyról.

Mivel tudja alátámasztani ezt a negatív képet? Tud felmérésről erre vonatkozóan?

A saját tapasztalatamból indulok ki, amit hallok, látok, olvasok. Az RMDSZ készített ilyen felmérést?

Nincs ilyen felmérés.

A romániai holokausztkutató Elie Wiesel Intézet például állást foglalt az ügyben. Ők problémásnak tartják a Horthyval kapcsolatos megemlékezéseket a holokauszt miatt, ami Horthy Miklós kormányzóságának idején folyt le Magyarországon és Erdélyben.

Nagy tisztelettel vagyok az Elie Wiesel Intézet iránt, nagyon fontos és hasznos munkát végeznek a társadalom számára. Mindezzel együtt létezik a Pluralizmus Erdélyben liberális munkacsoport, amely épp a toleranciát hirdeti. A pluralizmus nem azt jelenti, hogy csak egy vélemény létezhet, hanem azt jelenti, hogy azok az erdélyi magyarok is beleférnek a pluralizmusba, akik Horthyt szeretik és imádják, azok is, akik az ideológiai középen állnak, akik a régi 19. századi nemzeti liberális eszméket követik, és azok is, akik a mai szélsőségesen liberális eszméket követik. Persze, mindaddig, amíg ez nem ütközik törvénybe.

Nem szeretném, hogy úgy tűnjön, mintha az ügyvédjük lennék, de ők is részei az erdélyi magyar közösségnek. Úgy ahogy egyébként például – és lehet, hogy ezen nagyon sokan megrökönyödnek, de – Kulcsár Árpád is része, aki egy nagyon szélsőséges álláspontot képvisel a másik oldalról.

Ön szerint szükség lenne egy nyilvános vitára a volt magyar kormányzó kultuszáról, a hozzá kapcsolódó megemlékezések kérdéséről? Nem tartja ezeket problémásnak?

Azzal egyetértek, hogy kellene egy vita. De nem látom problémásnak a megemlékezéseket. Ahogy nem látom problémásnak a Transtelex jelenlétét sem az erdélyi magyar közösségben.

Novák Levente szenátor elhatárolódott

Pár nap elteltével az első megkeresésünket követően Novák Levente is nyilatkozott. Azért kérdeztük, mert az RMDSZ honlapja szerint ő a szövetség területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke. Azonban kiderült, hogy már nem az. Kifejtette: nem alelnök már, ez a tisztség összeegyeztethetetlen a szenátorival, így amikor átvette a mandátumát, lemondott. Jelenleg Maros megyei szenátor. Arra kértük, hogy akkor ilyen minőségében mondjon véleményt a közösségi médiában lezajlott incidensről.

„Elítélem a kolléga viselkedését, aki Kulcsárnak ezt a kommentet írta. Elítélek minden, újságíró elleni agressziót vagy agresszióra való biztatást” – jelentette ki Novák.

Vitézi Rend: „Elítéljük a verbális abúzus és az erőszakos magatartás minden formáját”

A Vitézi Rendet is megkerestük kérdésinkkel, válaszukban pedig elsőként leszögezték, hogy az Erdélyi Vitézi Rend nem azonos a Magyarországon 1992 óta jogfolytonosan és törvényesen bejegyzett Vitézi Rend szervezettel. „Rendtársaink Erdélyben a Vitézi Rend Háromszéki Törzsének tagjai” – írták, azaz Lukács Botond a tagjuknak számít.

„Vitéz Lukács Botond nem jogosult a Vitézi Rend nevében nyilatkozni, így a félreértelmezett kijelentést magánszemélyként, és nem a Vitézi Rend nevében tette. A Vitézi Rend a szólásszabadság jegyében nem kívánja meghatározni tagjainak magánéletben történő megnyilvánulásait, szem előtt tartva természetesen a jó ízlés és az etikai kódexünk határait. Elítéljük a verbális abúzus és az erőszakos magatartás minden formáját, a konfliktusok megoldását a konstruktív párbeszédben látjuk, függetlenül attól, hogy ki milyen ideológiát vagy álláspontot képvisel” – írta válaszlevelében Csűry Csaba, a szervezet szóvivője.

A Mércén megjelent cikkel kapcsolatban is kifejtették a véleményüket: „Ugyanakkor meg szeretnénk jegyezni, hogy a Kulcsár Árpád által jegyzett merce.hu-n a témában megjelent cikk súlyos tévedéseket és valótlan állításokat tartalmaz. Sem a Vitézi Rend, sem annak tagjai nem hozhatók összefüggésbe semmilyen jobboldali szélsőséges tevékenységgel, ezektől el kívánunk határolódni, a cikk szerzőjét pedig nyilvános bocsánatkérésre szólítjuk fel!”

A Pluralizmus Erdélyben csoport, mint írtuk, nyílt levélben fordult Szűcs Lászlóhoz, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökéhez, mivel szerintük a szervezet „süket és néma” Kulcsár Árpád újságíró megfenyegetésével kapcsolatban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!