Restaurálták a kolozsvári Szent Mihály-templom üvegablakát, amit vascsővel rongáltak meg
2023. február 27. – 20:32
Elkészült és a helyére került a kolozsvári Szent Mihály-templom még tavaly augusztusban megrongált, festett ólomüveg ablakának restaurált változata – számolt be a fejleményekről a plébánia a Facebook-oldalán.
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, tavaly augusztus végén a frissen felújított templom toronykápolnájának nyugati oldalán található festett üvegablakot súlyosan megrongálták, a betörő vasrúddal törte be, hogy bejuthasson a templomba. Az elkövető a templomi perselyben tartott pénzt vitte el, a rendőrség a térkamerák segítségével végül hamar kézre kerítette.
A Szent Mihály-templomot felújítását követően, tavaly augusztus 13-án, ünnepi szertartás során áldották meg. A felújított templomot Szathmári Edina művészettörténész mutatta meg nekünk.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!