Krisztus szenvedéstörténetének falképeitől a középkori „graffitikig” – megnéztük a felújított Szent Mihály templomot

Pontosan egy évvel a 2021 augusztusára tervezett átadása után, egy héttel ezelőtt megáldották a felújított Szent Mihály templomot. Sőt, hétfőtől a közönség a Kolozsvári Magyar Napok részeként már a tornyába is felmehet, és ha figyelembe vesszük, hogy milyen gyorsan beteltek a jelentkezési listák, akkor egyértelmű, hogy van erre igény. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik nem tudták, hogy előre regisztrálniuk kellene. Szóval, most már tényleg úgy érezhetjük, hogy a templom tényleg megnyitotta ajtaját, épp ezért elmentünk megnézni, és megkértük Szathmári Edina művészettörténészt, a felújítást végző KÉSZ szakértőjét, aki a templom középkori építéstörténetéből írja a doktori dolgozatát, hogy mutassa is be nekünk.

Még a felújítási munkálatok befejezése előtt, de már a múlt karácsonyi megnyitása után írtam a templom restaurálásáról a Transindexen. A cikkben részletesen foglalkoztam az építésének történetével, illetve a felújításait és átalakításait befolyásoló tényezőkkel, ezért ezt most nem ismétlem. Ehelyett a látványra koncentrálunk, és azokat a részleteket igyekszünk megmutatni, amelyekre neked is érdemes figyelni, ha esetleg megnéznéd a templomot.

Mielőtt tovább magyaráznánk, érdemes tisztázni a templom tájolását, mert sokszor fogjuk a következőkben az északi, nyugati, déli és keleti jelzéseket használni, és talán így egyszerűbb lesz. A templom nyugati oldala alatt a főbejárat felőlit oldalát értjük, míg a keleti így értelemszerűen az oltár felőli rész. A déli oldal a Főtérre néz, míg az északi oldalon áll a torony.

Ugyanakkor nem árt felidézni a templom építésének a vázlatos történetét. Szathmári Edina magyarázata szerint a templom építésének kezdetéről sokan különböző féleképpen vélekednek, minden esetben kiindulópontnak számít az 1349-ben, Avignonban kelt oklevél, amely kibocsátása után, a 14. század harmadik negyedében kezdődhetett meg a templom építése a szentélyekkel. A templom legalább hat periódusban épült a 16. század elejéig, anélkül, hogy teljesen elkészült volna.

• Legkorábban a főszentély és a hozzá belső ablakokkal és nyílással kapcsolt két mellékszentély épült meg a délkeleti csigalépcsővel.
• A második és harmadik periódusra a hosszház körítőfalaiban megfigyelhető formaváltozások és a 15. századi járószint felmagasítás alapján következtetnek a szakemberek. Ez egy délnyugatról induló, a déli oldalon folytatódó és a déli mellékszentélyig terjedő építkezést jelent.
• A negyedik szakaszra tehető az északi oldalfal és az első karzat megépítése.
• Az ötödik periódus Schleuning Gergely (1450–1481) idejéhez köthető, amikor elkészül a nyugati kapu és homlokzat, a plébánosról elnevezett kápolna boltozata, megépül a második karzat és a hajók boltozata.
• Az utolsó periódusban valósul meg a szentélyek feltételezhetően 1498-as újraboltozása és a koronafal megmagasítása, valamint az egykori északnyugati torony építése. Ez utóbbi még tisztán kivehető Kolozsvár híres, 1617-ből származó ábrázolásán.
• A reformáció évtizedeiben, majd a templom unitárius időszakában és a barokk kor alatt további átalakításokon esett át a templom, a 19. és 20. században nagyobb mértékű helyreállítások következtek. A ma már nem létező északnyugati torony a 17. századra már rossz állapotba került, villámcsapás is érte, tűzvész is sújtotta. Miután 1716-ban a katolikus egyház visszakapta az épületet, új barokk tornyot építenek a helyére, de a természet ezt sem kímélte, a 18. század végén már azt is elbontják. Egy ideig nem is volt tornya a templomnak, ez jól látszik ezen az 1840-ből származó ábrázoláson. Végül az a döntés született, hogy az északi nagykapu elé helyezik a neogótikus stílusban épült jelenlegi tornyot.

A látogatóknak a mostanra már teljesen restaurált falképek mutatnak lényegesen újat. Közülük is a leglátványosabbak a Schleuning-kápolnában látható Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló falképek. Ezt még 1868-ban Rómer Flóris tárt fel a tanítványaival, majd az 1940-es években, amikor megnyitják az addig levéltárként használt, befalazott kápolnát, akkor restaurálják is a legfelső, keresztre feszítési jelenetet. A falképrestaurátorok a korábbi restaurálás nyomát is részben megőrizték most.

A Schleuning-kápolnában a Passió további, töredékesen megmaradt jeleneteit is ki lehet venni: az úrvacsorai jelentet, Krisztust az olajfák hegyén, továbbá a szemközti falon az Utolsó ítéletet, illetve a nyugatin – Kónya Anna művészettörténész értelmezése szerint – Krisztus szenvedésének eszközeit ábrázoló, az Arma Christi témájú falképet láthatunk. Szépen látszanak a kápolnában a felszentelési keresztek, illetve a Schleuning idejéből származó, zárókő körüli felhős díszítés is.

A kápolnán kívül látható falképeket az előző helyreállításkor, 1957-ben tárta fel Darkó László, de ezeket lényegében azóta sem restaurálták, így mostanival szembetűnőbb lett a jelenlétük.

Ezt azért is érdekes kiemelni, mert felidézi, hogy milyen lehetett a templom a korábbi évszázadokban, amikor még igencsak színes volt, és a szentély is tele lehetett freskókkal.

„A szentélyben még a falpilléreken is találtunk színmaradványokat, viszont a hosszház kövein már nem maradtak pigmentfoltok vagy olyan középkori színtöredékek, amelyek tényleg történeti értékűek lehetnek. A '60-as években már nagyon letisztították a falfelületeket, és valószínűleg korábban is rendszeresen tisztították. A boltozati bordákon meg pár pilléren maradt meg egy erős zöld szín az 1830-as évekből” – magyarázta a szakember, akinek az elmondása szerint még a 19. században is sokkal színesebb volt a templom, mint manapság, például sötét, méregzöldre voltak festve a bordák.

Látványosnak ígérkezik a faberendezések teljes restaurálása, ami még nem zárult le teljesen. A padokat már restaurált, a szentélyben a stallumokat, illetve papi székeket is, de a nagyon látványos barokk oltárok, illetve szószék felújítására még várni kell. Az előző felújítások alkalmával ezeket lakkozták, ami idővel mindeniknek vöröses, barnás árnyalatot kölcsönzött. Már néhány helyen végeztek próbatisztítást, és az alapján nagyon szembetűnő lesz a változás.

„A farestaurátoroknak már felvetettem, hogy egy-két helyen a faszószékből ideiglenesen ki lehetne emelni néhány elemet, és akkor megpróbálnánk dokumentálni, megnézni, hogy hogyan nézett ki pontosan” – mesélte. Az oltárok megtisztítása Mihály Ferenc farestaurátor irányításával történik majd.

Látványos a liturgikus tér átalakítása, de már nem számít különösebb újdonságnak. A második vatikáni zsinaton elfogadott liturgiának megfelelően az oltárt közelebb vitték a hívekhez. Sőt, most már az új helyén is felszentelték a jelentős eszmei értéket képviselő, Márton Judit mérnök tervei alapján készült új oltárt, aminek az eredetijét nyolcvan évvel ezelőtt Márton Áron püspök a Szociális Testvérek kápolnájában szentelt fel.

A templom átadásának egy évvel történő eltolása lényegében két okkal magyarázható. Egyrészt a torony felállványozása után kiderült, hogy rosszabb állapotban van, mint amire a kora alapján a szakemberek számítottak, másrészt az északi mellékszentélyben megtalálták a templom egyik 700 éves oltárát, és felszínre került az eredeti járószint és a pillérek lábazatai, amit ezek után szintén be szerettek volna mutatni. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy a Schleuning-kápolna eredeti járószintje is 70 centivel lentebb van, és arra jutottak, érdemes lenne az így felszínre került díszes lábazatokat is megmutatni. Amikor januárban megnéztük a felújítási munkálatokat, ezen a két helyszínen folyt a leglátványosabban a munka.

„Ahogy belépünk az északi mellékszentélybe, elénk tárul egy középkori, eredeti helyén lévő oltárasztal (mensa), és egy hozzá tartozó lépcső (stipes), miből már csak egy fél méternyi rész látható, mert a külső felét valamikor lefaragták. A kőburkolaton viszont most jelölték, hogy meddig tarthatott eredetileg. A lépcső előtt egy enyhén rézsűsen elhelyezkedő sírt is jelöltek. Mellette van a sírkő, amit a falpillérek közé épített alapozásba visszafektetve találtunk meg újra. Eszterházy János, aki először írja le a templomot 1863-ban, már készített a sírkőről egy vázlatot, amin látszik az ST monogram a kereszttel és a csillaggal. Akkor is ugyanígy nézett ki, mint most, tehát már hiányzott a felső része. Jakab Elek az 1870-ben kiadott Kolozsvár történetében megemlíti, hogy a sírkövet visszaépítették valahova a szentély küszöbébe. Mi most hónapokig kerestük, míg a faragott oldalával lefele fektetve megtaláltuk. Nagyon izgalmas volt, mert azt reméltük, hogy többet tudunk meg arról a legendás figuráról, aki a mai Vallásszabadság házát is építette a középkorban. Azt az épületet is ugyanez a címer díszíti. Egy nagyon neves polgár volt, aki megengedhette, hogy emeletes házat építsen magának a 15. században. Reméltük, hogy végre meglesz a neve. Sajnos csak annyi olvasható a nevéből, hogy Steph, tehát Stephanus, István. A forrásokban rengeteg olyan István találtunk, akinek talál a monogramja, de egyik sem tűnik vagyonos polgárnak. Az elhalálozás évével hasonló a helyzet, csak annyi jött elő, hogy septimo, ami egy évszámnak a vége, valamikor hétben halt meg a stilisztikai jegyek alapján a 15. század második felében. Itt most jelöltük a sírhelyét, mert tényleg egy neves személyisége volt a városnak, hiszen a mellékszentélybe temették, és nem temettek akárkit egy kápolnába. Ez adott ihletet az esperes úrnak, hogy akkor itt most az elhunytakért lehessen imádkozni, és azért láthatók itt a csontok is” – mesélte Szathmári, és ebből az is érzékelhető, hogyan rakják össze a történészek és művészettörténészek a történet darabkáit. A megfejtésekről bővebben a régészeti kutatást végző Lupescu Radu épületrégésszel írt tanulmányukban olvashatnak majd az érdeklődők.

Arról már korábban is volt szó, hogy Szent Mihály-templom felújítási pályázatában a plébánia azt vállalta, hogy hozzájárul a turizmus előmozdításához, és több olyan részletét is megmutatják a templomnak, ami eddig nem volt látogatható. A padlástérbe vezető kettős lépcsőt már megnyitották. Annak érdekessége, hogy az alsó része úgymond fonódó, tehát két lépcsősoron is el lehet indulni, amelyek néha találkoznak. Ilyen típusú lépcsőből egyébként mindössze négy van Kelet- és Közép-Európában, és mostantól Kolozsváron látogatható az egyik. Közben meg lehet figyelni a középkor óta sokasodó „graffitiket”, karcolásokat, mert ahogyan Szathmári fogalmazott „a középkor embere is szerette megörökíteni a nevét a falon”. Néhányat a 1400-as évek végéről is találtak, az 1500-as és az 1600-as évekből származók is kezdenek megsokasodni, az 1700-as évekből és 1800-as évekből származó karcolásokkal pedig már léptem-nyomon találkozni. A délnyugati kápolna mellett lévő Y alakú csigalépcső felújítása még nem teljes, így egyelőre nem nyitották meg.

Ezzel már elindultunk a torony irányába, de még mielőtt átadnánk magunkat a látványnak, tennék még egy utolsó történeti kitérőt. Korábban már említettem, hogy a templom ma is látható tornyát a 19. század derekán építik az északi nagykapu elé. Az egykori kapuzat egy részét még most is lehet látni, ha a toronyban található Szent Kereszt-kápolna bejáratánál felfelé pillantunk. A kapuzat felső része viszont eddig rejtve volt mind a kutatók, mind a látogatók előtt. A torony megnyitásával ezt is meg lehet már nézni.

„A torony legalsó szintjén, ami rögtön a kápolna fölött van, láthatóvá tettük a kapuzat oromzatának jobb oldalát, amely kezdetben csak ötletként merült fel. A teljes oromzatot nem lehetett feltárni, mert a bal oldalon van a toronyba vezető lépcsőfeljáró, és nem lehetett megoldani, hogy azt máshol vezessük el. Korábban ezt nem láthatták és egyetlen olyan felmérésünk sincs, amin megvan a kapuzat teljességében. Most, mielőtt az üveglapot odahelyezték, megpróbáltam felmérni, a régész beszkennelte, most dolgozunk azon, hogy elkészítsük a kapuzat elméleti rekonstrukciós rajzát” – magyarázta a szakember. Elmondta, a toronyban egy olyan építéstörténeti kiállítást szeretnének majd létrehozni, ami többet nyújt majd, mint pusztán a torony erkélye által kínált látvány.

Az egykori barokk oltárok mellett a korábbi átépítésekből származó faragott köveket is szeretnék megmutatni, amit egyelőre a templom padlásán tárolnak.

„Most a kőfaragványok felmérésén dolgozom, hogy a régen elbontott épületrészleteket elméletben tudjuk rekonstruálni. Valószínű, hogy volt a templomnak szentélyrekesztője, és annak az elemei most a padláson vannak, mert három különböző mellvédnek a töredékei is megtalálhatóak” – mondta a szakember, majd megmutatta a mostani felújítás legizgalmasabb darabját, egy fiálé töredékét, amit – ha elkészül az emlegetett tárlat – valószínűleg ki is állítanak majd.

Most mindenféle kék meg vörös színben pompázik a töredék, de a vörös eredetileg a füstaranynak lehetett a ragasztója. Mivel minden oldalról faragott is volt és a tetején egy Corpus Christi állhatott, tehát egy Krisztus ábrázolás volt rajta, úgy sejtik, valahol a templom belterében állhatott, könnyen megközelíthető helyen, valószínűleg egy szentségtartó házhoz tartozhatott. Olyan építményhez, amilyet Segesváron és más szász templomokban látni.

Pontosabb választ már csak a tervezett kiállításon kaphatunk a kérdésünkre, így addig is marad a torony kínálta látvány.