Amerikai szenátorok jártak Bukarestben, a látogatás alkalmával a vízummentesség is szóba került

2023. február 22. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

Jogos Románia kérése, hogy felvegyék a vízummentességi programba, de „nincs garancia” arra, hogy ez a lépés „holnap” megtörténhet – mondta Dick Durbin amerikai demokrata szenátor kedden Bukarestben, hozzátéve, hogy megérti, hogy az amerikai vízummentesség megszüntetése „sokat jelent a romániai polgároknak”, és azt szeretné, ha „tisztességes bánásmódban részesülnének” – írja a G4Media.

„Van egy jó kiindulópont, mégpedig az, hogy nagyon sok román kap most vízumot, hogy az Egyesült Államokba jöhessen” – jelentette ki Durbin a román újságírókkal folytatott találkozón, de hozzátette, hogy a problémát a vízumkérelmek nagyjából 10 százalékos elutasítási aránya jelenti. Ahhoz, hogy Románia bekerülhessen a vízummentességi programba, az elutasítási aránynak 3% alá kell csökkennie.

„Ha Románia a vízummentességi programban lenne, a román állampolgároknak nem kellene átesniük a vízumeljáráson. Hozzászoktak ahhoz, hogy az EU részei, és más országok határainál egyenlő bánásmódban részesülnek, és csodálkoznak, hogy az Egyesült Államokban miért nem” – mondta.

A szenátor arra is kitért, hogy a vízummentesség problémakörét a nagykövettel is megvitatták. Kathleen Kavalec romániai amerikai nagykövet, nemrég vette át a bukaresti képviseletet, és már beiktatásakor arról beszélt, hogy mindent megtesz a vízummentesség mihamarabbi elérése érdekében.

Jeanne Shaheen a maga részéről ugyanezen a találkozón elmondta, megállapodtak az amerikai nagykövettel, hogy együttműködnek Romániával a vízummentesség ügyében. Elismerte azonban, hogy „nagyon nehéz” lenne megváltoztatni a jogszabályokat az amerikai kongresszusban, és a meglévő „jogi paramétereken” belül kell dolgozniuk.

A két szenátor ugyanakkor köszönetet mondott Romániának az amerikai csapatok befogadásáért és az Ukrajnának nyújtott támogatásért, többek között a gabonaexportért, valamint üdvözölte a románok hajlandóságát az ukrán menekültek befogadására.

„Köszönet illeti a romániai polgárokat ezért az elkötelezettségért. Remélem, hogy a háború hamarosan véget ér, de addig is az ukrán népnek szüksége van erre a fajta barátságra” – mutatott rá Dick Durbin.

Az amerikai szenátus demokrata párti tagjai kedden Romániában fejezték be európai körútjukat, amelynek keretében részt vettek a németországi müncheni biztonsági konferencián és Grúziában is jártak. Romániában, ahol először tettek hivatalos látogatást, kimentek a Mihail Kogălniceanu amerikai katonai bázisra is, és találkoztak Nicolae Ciucă miniszterelnökkel is.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!