Egészségügyi minisztérium: az egyszer használatos orvostechnikai eszközök újrafelhasználása tilos

A hatályos törvények egyértelműen tiltják az egyszer használatos orvostechnikai eszközök újrafelhasználását – szögezte le vasárnap az egészségügyi minisztérium.

A szaktárca annak kapcsán adott ki közleményt erről az Agerpres szerint, hogy a iaşi-i Sf. Spiridon kórház kardiológusát, Dan Tesloianut előzetes letartóztatásba helyezték, mivel holttestekből kiműtött szívritmus-szabályozókat és defibrillátorokat ültetett be betegeinek.

„A közlemény célja a korrekt tájékoztatás és a találgatások elkerülése ebben a romániai páciensek számára kényes kérdésben”

– fogalmaztak. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatásában rámutatnak, a iaşi-i kórháznál végzett ellenőrzések során megállapították, hogy a szóban forgó aktív beültethető orvostechnikai eszközök használati útmutatójában egyértelműen feltüntette a gyártó, hogy ezek egyszer használatosak, tehát nem lehet újra sterilizálni és ismét felhasználni őket.

A szaktárca illetékesei leszögezik, a hatályos törvények is egyértelműen tiltják az egyszer használatos orvostechnikai eszközök újbóli felhasználását, és a szóban forgó beültethető eszközök is ebbe a kategóriába tartoznak, amint azt a 2021/46-os sürgősségi kormányrendelet is előírja.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!