Új magyar tagozatvezetője lesz a Puck Bábszínháznak, de most kivételesen nem egy konfliktus áll a hátterében

2023. február 16. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar tagozatvezetői állást hirdetetett meg a kolozsvári Puck Bábszínház. A tisztséget eddig betöltő Varga Ibolya helyett más vezetőt keres magának a Puck magyar tagozata. Szakács Kincső irodalmi titkár és Jakabfi Ágnes, a bábszínház kapcsolattartója egyaránt arról tájékoztattak, hogy kivételesen nem egy konfliktus áll a tagozatvezetői állás megüresedésének hátterében.

Szakács Kincső elmondása szerint Varga Ibolya hivatalosan eddig is rendezőként volt alkalmazva a bábszínháznál, és mivel 8 órában nem tudta ellátni feladatait, békés körülmények között úgy döntöttek, hogy a továbbiakban csak rendezőként folytatja és a magyar tagozatvezetői posztot ezután más fogja betölteni. Jakabfi Ágnestől úgy értesültünk, hogy a rendező eddig mindössze három órában tudott foglalkozni a tagozatvezető feladatokkal.

A magyar tagozatvezetői állást második alkalommal hirdették meg február 24-i határidővel. Előző alkalommal ugyan voltak jelentkezők, de nem feleltek meg a kért kritériumoknak. Úgy tudjuk, az állásra két ember jelentkezett, de mindkettő papírjait visszadobta a Kolozs megyei tanács bizottsága, mert szerintük nem volt meg a három év régiségük vezetői beosztásban. (Forrásunk szerint azonban megvolt.) Az új kiírással párhuzamosan pedig a megyei tanács az igazgatói helyre is versenyvizsgát hirdetett.

A kolozsvári Puck Bábszínház körüli botránysorozatról az előző korszakban írtunk bővebben, amikor a volt tagozatvezetők teregették ki a szennyest a sajtóban: egyebek mellett a magyar tagozattal szembeni negatív diszkriminációval vádolva a bábszínház vezetését. A botrányban akkor Varga Ibolya magyar tagozatvezető Emanuel Petran bábszínházigazgató mellett foglalt állást.

A bábszínház vezetése egyébként a diszkrimináció vádját előbb az alkalmazottaknak adott kérdőívvel, majd a diszkriminációellenes tanács vizsgálatával kívánta megcáfolni. Petran ugyan ezzel látszólag megvédte álláspontját, és sikerült a volt magyar tagozatvezetők által létrehozott egyesültre terelnie a figyelmet. De a volt igazgatót később munkahelyi zaklatás ügyében találták vétkesnek. A Kolozs megyei tanács végül igazgatói tevékenységét lepontozta, a versenyvizsgát elvesztette, igazát pedig egy időben éhségsztrájkolással próbálta meg érvényesíteni, de nem járt sikerrel.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!