Napok óta éhségsztrájkol a Puck Bábszínház volt igazgatója, a politikai nyomás ellen demonstrál

2022. május 6. – 17:52

Napok óta éhségsztrájkol a Puck Bábszínház volt igazgatója, a politikai nyomás ellen demonstrál
Emanuel Petran a főtéren éhségsztrájkol – Fotó: Tőkés Hunor

Másolás

Vágólapra másolva

Három napja éhségsztrájkol Kolozsvár főterén Emanuel Petran, a Puck Bábszínház korábbi vezetője. A Deák Ferenc/Eroilor utcában, a Memorandisták emlékműve mellett tüntető ex-igazgató azt mondta a Transtelexnek, az utóbbi két évben a személyét ért politikai támadások miatt, amelyek következtében eltávolították a bábszínház éléről és bírósági perek indultak ellene.

A román és angol nyelvű transzparensre ezt írta: „Éhségsztrájk a romániai politikai osztály és igazságszolgáltatási rendszer elleni tiltakozásként”.

Bár a színész-rendező nyolc éves intézményvezetői státusza már egy éve megszűnt, azt mondja, az őt ért igazságtalanság a mai napig nyomasztja őt és családját. A bírósági döntések ugyanis súlyos anyagi kiesést jelentettek számukra, és lelkileg is megviselték őket.

Fotó: Tőkés Hunor
Fotó: Tőkés Hunor

Mivel a Puck Bábszínház a Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozik, Petran igazgatói munkáját a megyei tanács bizottsága értékelte ki, és döntött arról, hogy a versenyvizsgát követően helyébe más menedzsert kíván helyezni. A kapott értékelés azonban a volt igazgató szerint nem tükrözi a valóságot, és azt feltételezi, hogy Alin Tișe tanácselnök és Vákár István kulturális ügyekért felelős megyei tanács alelnöke keze lehet a dologban.

A volt igazgató nem tudja, hogy meddig folytatja az éhségsztrájkot, de azt mondja, kitart, amíg szükséges. Azt szeretné elérni vele, hogy felfigyeljenek a politikai nyomásra, ami szerinte az igazságszolgáltatásra is kiterjed, illetve hogy Vákárék felelősnek érezzék magukat azért, ami vele történik. Korábban a lemondásukat is kérte.

Fotó: Tőkés Hunor
Fotó: Tőkés Hunor

Petran álláspontja szerint nem egy magyar-román ügyről van szó, nem érte diszkrimináció a magyar tagozatot, és ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács is igazolta. Szerinte az „álkonfliktus” a magyarországi Bethlen Gábor Alaptól érkező 15 millió forint kapcsán robbant ki, amelyet a magyar tagozatvezetők egy csoportja hívott le. Ők voltak azok, akik az igazgatóváltás előtt a magyar tagozat diszkriminációjával álltak ki a sajtó elé. Ők ugyanis a Puck Bábszínház nevében adták le a pályázatot, de egy általuk létrehozott egyesülettel szerették volna azt a pénzt elkölteni, állításuk szerint a magyar tagozat érdekében. Petran azonban ezt nem hagyta jóvá, a pénzt így hiába hívták le és költöttek belőle, mert nem tudták elszámolni.

Petran azt mondta, neki nem a magyarországi pénzzel volt a baja, hanem azzal, hogy szabálytalan volt a pénzszerzés módja, ehhez pedig nem akarta az aláírását adni.

Alin Tișe a Știri de Clujnak úgy reagált, hogy a bábszínház korábbi vezetőjének lehetőségében áll újra versenyvizsgázni, ha pedig ő teljesít a legjobban, akkor újra betöltheti az igazgatói tisztséget. Az igazgató előző értékelésében pedig nem látott kifogásolni valót.

Emanuel Petrant például Amalia Pecicannak, a román tagozat vezetőjének munkahelyi zaklatása miatt ítélte el a Kolozs megyei törvényszék. A döntés értelmében Petrannak a 4 350 lejes perköltség mellett további 25 ezer lejt kellett fizetnie. Az erről szóló döntést követő napokban pedig a bíróság alapfokon visszadobta az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatát, miszerint nem érte diszkrimináció az a intézmény magyar tagozatának tagjait.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!