Antal Árpád lesz az RMDSZ államfőjelöltje? A polgármestert kérdeztük az értesülésről

2023. február 10. – 18:08

Antal Árpád lesz az RMDSZ államfőjelöltje? A polgármestert kérdeztük az értesülésről
Antal Árpád – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Közeleg a szuperválasztási év Romániában (2024-ben parlamenti, helyhatósági, államfői és európai parlamenti választások is lesznek), amelynek kampánya akár a mostani, stabilnak tűnő kormányzást is megbonthatja, miután a politikai pártok az együttműködés helyett inkább a széthúzásban lesznek érdekeltek. Az RMDSZ hagyományosan indít saját jelöltet az államfőválasztáson, akinek kiléte egyelőre még kérdőjeles. Kelemen Hunor, aki korábban már háromszor is az RMDSZ jelöltjeként szerepelt az államelnöki választásokon (2009-ben, 2014-ben és 2019-ben) viszont kijelentette, hogy nem kíván indulni a megmérettetésen, ami nem jelenti azt, hogy a Szövetségnek ezúttal ne lenne saját jelöltje.

Elkezdődtek tehát a találgatások, ki lesz a jelölt, aki a szövetségi elnök helyett áll majd rivaldafénybe és vitázik a többségi pártok jelöltjeivel a romániai magyar kisebbséget érintő kérdésekről. Forrásaink szerint, ha Kelemen nem gondolja meg magát, akkor Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét szeretnék jelöltetni, mivel a politikus közkedveltségnek örvend Székelyföldön és a párton belül is jó a támogatottsága. A jelöltség lehetőségét ő maga sem cáfolta a Transtelexnek, de a végső döntés meghozataláig még sok minden változhat, hívta fel a figyelmet Antal, amikor telefonon arról érdeklődtünk, hogy készül-e a jelöltségre.

Értesüléseink szerint a jövő évi államelnöki választásokon nem Kelemen Hunort indítja majd államelnökjelöltnek az RMDSZ, hanem önt. Igaz ez?

Arról, hogy mi lesz a 2024-es elnökválasztásokon, arról majd jövőre fogunk tudni beszélni, és egyelőre úgy néz ki, hogy jövő májusban európai parlamenti választások lesznek, utána majd valamikor ősszel önkormányzati választások, utána lesznek az államelnök-választások és a parlamenti választások, tehát azt hiszem, hogy ha már választásokról kell beszélni, akkor a legfontosabb most nekünk az EP-választás, mert a mai tudásunk szerint az lesz az első. Persze, ez még nem biztos, mert Romániában bármi is megtörténhet, és az ellenkezője is, de egyelőre úgy néz ki, hogy 2024 májusában európai parlamenti választások lesznek, és szerintem nekünk először erre kell odafigyelnünk politikailag és a választási logika szempontjából is.

Meg tudná erősíteni, hogy az ön neve felmerült a Szövetség államelnökjelöltjeként?

Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.

Elképzelhető ez a forgatókönyv? Hogyha felkérik erre, vállalná?

Engem most az foglalkoztat, hogyan tudok hasznos lenni azoknak, akik megválasztottak, és ezek a sepsiszentgyörgyi polgárok. Majd ha más helyzetben leszek és más feladatokkal szeretne megbízni a Szövetség, amivel a közösséget tudom szolgálni, akkor nyilván megfontolom, hogy mit teszek, de egyelőre államelnökjelölti ambícióim sincsenek.

Az RMDSZ-nek az az igyekezete, hogy államelnökjelöltje legyen nem a választási győzelem lehetőségétről szól, inkább szimbolikus gesztus, illetve szavazatmaximáló hatása van például a parlamenti választások esetében. Így vélhetőleg a választások után ugyanúgy folytathatná a polgármesteri mandátumát.

Ez így van, de minderről az RMDSZ megfelelő testülete fog dönteni 2024-ben, tehát szerintem teljesen értelmetlen most még arról beszélni, hogy ki lesz a jelölt. Egyébként nekem mindig is az volt a véleményem, hogy a legjobb jelölt a szövetségi elnök.

Csakhogy Kelemen Hunor azt mondta, hogy 2024-ben már nem fogja vállalni az államfői jelöltséget.

Az, hogy egy 2023-as kontextusban ezt mondta, még nem jelenti azt, hogy a 2024-es kontextusban esetleg nem fogja majd másképp gondolni.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!