Rossz kínai maszkgyártó gépek beszerzésével kétmillió dolláros kárt okozott az államnak a román fegyvergyárak főigazgatója

2023. február 2. – 13:25

Rossz kínai maszkgyártó gépek beszerzésével kétmillió dolláros kárt okozott az államnak a román fegyvergyárak főigazgatója
Gabriel Țuțu megérkezik a DNA székhelyére, 2023. jan. 31-én – Fotó: George Călin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai fegyvergyártást felügyelő cég, a Romarm vezérigazgatója épp azon a napon indította be a nagy maszkbizniszt, amikor Klaus Iohannis elnök bejelentette az egészségügyi veszélyhelyzetet az országban.

Bírósági felügyelet alatt védekezhet a vádak ellen a romániai fegyvergyártást felügyelő cég, a Romarm vezérigazgatója. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádirata szerint Gabriel Țuțu, bár figyelmeztették erre, olyan maszkgyártó gépsorokat vásárolt egy kínai cégtől, amelyek kapacitása messze elmaradt az ajánlatban szereplő paraméterektől. A román államnak ezzel közel kétmillió dolláros kárt okozott. Emellett olyan maszkokat szállíttatott a védelmi minisztérium alá tartozó egészségügyi intézményekhez, melyek nem feleltek meg az előírásoknak.

A DNA vádiratát a Hotnews ismertette részletesen. Ebből kiderül, hogy épp azon a napon indult el a biznisz, amikor Klaus Iohannis elnök bejelentette az egészségügyi veszélyhelyzetet. Gabriel Țuțu kezdeményezésére a dél-romániai Dragomirești település lőszergyárának egyik csarnokát kiürítették, illetve felújították annak érdekében, hogy itt maszkgyártó gépsorokat helyezzenek üzembe. Az ambiciózus tervek szerint, amelyeket az akkori a gazdasági miniszter jelentett be, itt az ország szükségletének 60-70%-át lefedő kapacitással készültek volna az egészségügyi maszkok. Virgil Popescu büszkén jelentette be, hogy ezáltal jelentősen tudják enyhíteni Románia függőségét a kínai gyártóktól.

A nagy tervek azonban füstbe mentek, a DNA szerint azért, mert korrupt módon folyt a gépsorok beszerzése. Összesen hét gyártósort rendeltek meg egy kínai vállalattól, amelyek mindegyike óránként 8 ezer maszk előállítására kellett volna képes legyen. A beszerzésről szóló jelentések szerint arra számítottak, hogy a beruházás – intenzív gyártás esetén – akár egy hónap alatt is megtérülhet, mivel több mint 12 millió maszk is elkészülhetett volna 30 nap alatt. A reményteli indulásnál jelen volt az akkori miniszterelnök, Ludovic Orban is, azonban a szorgosan zakatoló gépek nem sokkal a távozása után elromlottak. Kézi munka igénybe vételével úgy-ahogy működtek ezt követően is, viszont az előállított mennyiség a töredéke volt annak, mint amennyire számítottak. Bevételük pedig egyáltalán nem származott az üzletből, mivel nem adtak el egyetlen darabot sem.

A DNA szerint a kudarc oka az volt, hogy Gabriel Țuțu nagyon sok kérdésben egyedül döntött, kihasználva a szükségállapot adta lehetőségeket és nem vette figyelembe a jelzett kifogásokat. Már az ajánlattételkor tájékoztatták arról, hogy a kiszemelt kínai beszállító gépsorai nem képesek előállítani az ígért mennyiséget. Sőt, az általa kinevezett bizottság tagjai is egyhangúlag amellett foglaltak állást, hogy nem szabad megvásárolni a masinákat, mivel számukra is nyilvánvaló volt, hogy az ajánlat a valóságtól elrugaszkodott adatokat tartalmaz. Țuțu azonban figyelmen kívül hagyta a véleményüket és megrendelte a gépsorokat. Az ügyészek arra is kitértek a vádiratban, hogy az igazgató több ízben is módosította a szerződéseket, olyan módon, hogy az Romarmot (illetve a román államot) hátrányos helyzetbe hozta. Például elesett a garanciáktól.

Mindamellett, hogy bevétel nem származott a maszkgyártásból, a DNA szerint a minőséggel is gondok voltak. A lőszergyári gépsorokról származó maszkok ugyanis, amelyeket a védelmi minisztérium alá tartozó egészségügyi egységeknek szállítottak, nem feleltek meg a szabványoknak.

Emiatt megvádolták Victor Pițurcă egykori román sztárfutballistát, volt szövetségi kapitányt is, valamint a fiát, Alexandru Pițurcăt is, ugyanis az utóbbi birtokában levő cégen keresztül jutottak el a kifogásolt maszkok a kórházakba. Țuțu annak fejében, hogy előnyt biztosított a Pițurcă család birtokában levő vállalatnak, az ügyészek szerint megkapta a profit 40%-ának megfelelő 50 ezer lejt (több mint 11 ezer dollár).

Gabriel Țuțu 10 évig a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), majd a Távközlési Minisztériumban dolgozott, volt független ellenőr a Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztériumban, de tevékenykedett a Román Lottótársaság vezérigazgatói tanácsadójaként, az Állami Vagyonkezelő Hatóság igazgatóhelyetteseként, majd a román állami fegyvergyár, a Romarm vezetője lett.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!