Szigorítottak a látogatási feltételeken a csíkszeredai megyei kórháznál is

2023. január 10. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőtől kezdődően a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórház minden épületében és osztályán a betegek naponta 15.00 és 17.00 óra között, kizárólag indokolt esetben és a kezelőorvos engedélyével látogathatók, figyelembe véve az influenzás megbetegedések számának növekedését – közölte a kórház vezetősége azután, hogy január 5-én veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium.

Az intézmény vezetősége kifejti: a látogatás ideje 10 percre korlátozódik, a hozzátartozókat pedig az osztályokra való belépéskor járványügyi felmérésnek vetik alá. Kötelező továbbá a kéz fertőtlenítése, valamint a szájmaszk és lábzsák viselése, klinikai tüneteket mutató személyek nem léphetnek be.

Ahogy korábban megírtuk, határozatlan ideig felfüggesztik a betegek látogatását a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház hat részlegén is, a gyermekgyógyászati, gyermekneurológiai, gyermekpszichiátriai, gyermek fertőző, neonatológiai és szülészeti osztályokon.

Az egészségügyi miniszter szerint a járvány január 15-e és február 10-e között tetőzik, majd elkezd csökkenni a légúti megbetegedések, köztük az influenzás esetek száma is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!