Iohannis kihirdette a civil szervezetek által bírált törvényt, amely a közérdekű bejelentéseket tevő személyek védelmét biztosítja

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő a közérdekű bejelentéseket tevő személyek védelmét biztosító törvényt – közölte az Agerpres.

A törvény a 2019/1937-es uniós irányelvet ülteti át a román jogrendbe, és a hatóságoknál, közintézményeknél, más közjogi vagy magánjogi jogi személyeknél történt vagy várhatóan bekövetkező jogsértéseket bejelentő személyek védelmének általános kereteit rögzíti.

Az államfő korábban visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek felülvizsgálatra, azt azonban a civil szervezetek által kifogásolt módon szavazták meg újra.

A Transtelexen már a jogszabály kezdeti elfogadásakor megírtuk, hogy a civilszervezetek az ombudsmani hivatalhoz, az ellenzék pedig az alkotmánybírósághoz fordult, amiért szerintük a parlament szelektíven ültette át a román jogrendbe a visszaélés-bejelentő rendszerről szóló uniós irányelvet.

A szenátus az államfő kifogásait figyelembe véve korábban módosított a tervezeten, amelyről döntő házként szavazott a képviselőház, azonban az Active Watch civil jogvédő szervezet által közzétett nyilatkozat, amelyet több mint 20 más alapítvány, szakszervezet és szakmai szervezet írt alá, rávilágít, hogy a PSD-PNL többségi koalíció által benyújtott és megszavazott módosításokkal ezek a pártok ismét megmutatták, hogy nem akarják, hogy a bejelentő mechanizmus hatékonyan működjék a korrupció, a visszaélések és a törvénysértések megelőzésének és leküzdésének eszközeként.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!