Boné Ferencről pszichiátriai szakvéleményt kért a bíróság

2022. december 7. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb hatvan nappal meghosszabbította a Molnár Beáta meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc előzetes letartóztatását a kolozsvári törvényszék, és elrendelték a pszichiátriai kivizsgálását is.

A 43 éves férfit, aki beismerte tettét, először május végén helyezték 30 napos előzetes letartóztatásba, amit azóta többször meghosszabbítottak. A nyomozás szeptember elején zárult le.

A törvényszék honlapján közzétett keddi döntés szerint Boné Ferenc további hatvan napot marad a jilavai börtönben, ahol november elejétől tartózkodik. Ugyanakkor elrendelték a vádlott pszichiátriai kivizsgálását is.

Boné Ferenc párkapcsolatban állt az áldozattal, akivel egy hétvégi kirándulásra indultak együtt Kolozsvárról, de mivel a várt időben nem tértek vissza, a nő barátai keresni kezdték őket. A fiatal nő holttestét egy Bihar megyei benzinkút mögött találták meg.

Május 26-án este a Bihar Megyei Rendőrfőfelügyelőség rendőrei vették őrizetbe a 43 éves férfit, aki egy használaton kívüli tehervagonban rejtőzködött a nagyváradi vasútállomás közelében.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!