Döntött az iskola: tovább taníthat a torjai tanár, aki négy diákját bántalmazta

2022. október 24. – 20:10

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább taníthat az iskolában, de három évig nem jelentkezhet magasabb pozícióra az a bántalmazó tanár, akit a rendőrség 24 órára őrizetbe vett, majd azért indított ellene eljárást, mert a gyanújuk szerint négy diákját bántalmazta az osztályfőnöki órán, köztük egynek 3-4 napon át gyógyuló sérülést okozott a torjai Kicsi Antal Általános Iskolában.

Az ügyészség még nem döntött az ügyben, múlt héten viszont az iskola fegyelmi bizottsága is elkezdte kivizsgálni az október hetedikén történt bántalmazás hátterét. Majd a vizsgálat eredménye alapján a Kicsi Antal Általános Iskola bűnösnek találta a 39 éves oktatóját, de munkaszerződését nem bontotta fel, vagyis a bántalmazó tanár tovább taníthat a torjai iskolában (ahogyan a kézdivásárhelyi a Nagy Mózes Elméleti Líceumban is). Az iskola vezetősége a törvény által garantált büntetési lehetőségek közül azt választotta, hogy történelmet oktatót három évre eltiltja attól, hogy fokozati vizsgára beiratkozhasson, illetve vezetői funkciót töltsön be az intézményben.

A döntésről Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő tájékoztatta lapunkat, miután az iskola igazgatója nem válaszolt megkeresésünkre.

„Az iskola ezzel a szankcióval büntette, ezért a tanár továbbra is megtarthatja az óráit. A tanfelügyelőségnek nem áll hatáskörében sem felülbírálni, sem felülértékelni ezt a döntést. Mi tudomásul vettük. Jelenleg annyit tehetünk, hogy a vakáció után szóba állunk a gyerekekkel és tanárokkal is.

A Megyei Erőforrás Központ részéről majd valaki kimegy, akár osztályfőnöki órán, és egy kicsit beszélnek a bántalmazásról és a megfelelő viselkedésről. Hogy mit csinál az ügyészség, vádat emel-e ellene, amit bírósági tárgyalás követne, erről még nincs tudomásunk” – mondta a főtanfelügyelő, aki személyes véleményt nem akart megfogalmazni, hogy a rendőrségi nyomozást ne befolyásolja.

Mint arról beszámoltunk, a torjai iskola több tanulóját is bántalmazta a történelemtanár, aki azzal akart rendezni egy diákok közötti konfliktust, hogy az egyiküket a karikagyűrűjével fejen vágta, másokat pedig felpofozott vagy megcibálta a fülüket. A fenyítés miatt az egyik hatodikos diák feje feldagadt, ezért a szülők orvoshoz, majd a rendőrséghez fordultak.

A tanár ellen vizsgálatot indított a rendőrség, és 24 órára őrizetbe is vette a pedagógust. Majd mind a hatóság, mind az iskola részéről vizsgálat indult. Az iskola igazgatója és az oktatók azonban úgy vélték, hogy a média eltúlozta az ügyet. Egyes tanárok pedig a torjai lakosokhoz hasonlóan a 12 éves áldozatok helyett az agresszort védték, a védelmében indítottak petíciót és álltak sorfalat az iskola körül. Ennek hatására a bántalmazott diákok közül csak egyetlen egy jelent meg szülői képviselettel a fegyelmi bizottság előtt. A fegyelmi bizottság ülésére az érintetteken kívül senkit nem fogadtak, a kivizsgálás és a döntés meghozatala a sajtó és a nyilvánosság kizárásával történt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!