Heves viták és szitkozódások között mondtak le a képviselők a saját béremelésükről

174

Nehéz munkanapon vannak túl a munkaügyi bizottságban tevékenykedő képviselők: kedden heves vita zajlott azon a bizottsági ülésen, ahol az önkormányzati alkalmazottak béremeléséről szóló jogszabály-módosítás sorsáról döntöttek. Az ülés több mint egy órásra nyúlt, a végén pedig majdnem tettlegességbe torkollt, amikor a folyamatosan bekiabáló AUR-vezér, George Simion hazugnak nevezte a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciójának tagját, Gabriel Zeteát, akinek végül elfogyott a türelme és hangosan üvöltözni kezdett, Simion pedig vissza.

Akit érdekel, azoknak itt van a videó is. Az ülést Simion a Facebookon is közvetítette, az igazán heves pillanatok körülbelül az 50. percnél kezdődnek.

A szakbizottság egyébként arról az egységes bértörvény módosítási javaslatról döntött éppen, amellyel kapcsolatban korábban az RMDSZ nyilvánvalóvá tette: az általuk javasolt parlamenti képviselők és szenátorok fizetésemelését célzó módosítás a koalíció támogatása nélkül valószínűleg várat magára, de támogatni fogják az önkormányzati alkalmazottak fizetéseinek kiigazítását, mert ha nem, a kistelepülések önkormányzatainak működése kerülhet veszélybe.

A bizottsági ülésen a képviselők a társadalmi nyomás ellenére is nehezen tudtak megállapodni abban, hogy a bértörvényt a szenátus által korábban elfogadott formájában hagyják (tehát a saját fizetésemelésük javára szavazzanak), vagy csak a helyi önkormányzatok szintjén növeljék a béreket. Egy adott ponton Adrian Solomon bizottsági elnök az ülés berekesztését javasolta.

Az AUR-os és PSD-s képviselők balhéja után a bizottság végül megszavazta: módosítják a javaslatot és csak az önkormányzati alkalmazottak bérszintjének emelését javasolják a képviselőháznak, amely döntő házként, délután szentesítette is a módosítást.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!