Vizsgálja az ingázó diákok ösztöndíjának eltörlését a diszkriminációellenes tanács, a tanügyminiszter szerint az ösztöndíjrendszer „letisztázása” zajlik

2022. szeptember 14. – 16:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Új szociális ösztöndíjjal és az ingázás megtéríthető költségeinek növelésével kompenzálná a kormány a vidéki diákokat, akiket több fórum szerint is diszkrimináció ér azzal, hogy a tanügyminisztérium nemrég eltörölte a más településen tanulóknak járó havi 200 lejes ösztöndíjat.

Az ingázóknak járó ösztöndíj eltörlése miatt feljelentés érkezett az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, tudtuk meg az intézmény elnökétől, Asztalos Csabától, aki szerint ezt rövid időn belül tárgyalni fogják, mivel közügyről van szó.

A tanügyminisztérium szeptember 7-én keltezett, honlapján szeptember 13-án közzétett rendeletével szüntette meg az ingázó diákoknak járó támogatást. Ugyanez a rendelet szabályozza azt is, hogy az ötödikes diákok ezután nem kapnak érdemösztöndíjat a második félévben, csak tanulmányi ösztöndíjat, azt viszont már az első félévtől.

Az Országos Diáktanács pénteki közleménye szerint mindkét intézkedés diszkriminatív, ráadásul a rendeletet nem tették időben közzé, így az érintettek a sajtóból vagy a megyei tanfelügyelőségektől értesültek a változásokról. A tanügyminisztériumot bírálta a Nép Ügyvédje is, az ombudsmani hivatal szerint a támogatás megszüntetése növeli a vidéki és városi diákok közötti egyenlőtlenséget, amivel épp a kormány által meghirdetett Művelt Románia Program egyik célkitűzésének mond ellent.

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint nem történt más, mint az ösztöndíjrendszer „letisztázása” azáltal, hogy az összegeket a valóban hátrányos helyzetű családok gyermekei felé irányítják.

Klaus Iohannis és Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a 2022-2023-as tanévnyitón – Fotó: Államelnöki Hivatal
Klaus Iohannis és Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a 2022-2023-as tanévnyitón – Fotó: Államelnöki Hivatal

Nem mindenkinek ingyenes az iskolába járás

A 2021/2022-es tanév második felétől bevezetett havi 200 lejes ösztöndíjat anyagi háttértől függetlenül kapták azok a diákok, akik más településre jártak iskolába, mert a lakhelyükön nem működik középiskola. Ez az összeg sok ingázónak a havi útiköltség kiegészítését jelentette ott, ahol nem áll rendelkezésre az iskolásoknak ingyenes vonat, a buszbérleteket ugyanis csak bizonyos keretek között számolják el az iskolák.

Ilyen helyzetben van a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum középiskolás diákjainak mintegy fele, tudtuk meg Józan Erzsébet igazgatónőtől. A legnehezebb a Bágyonból ingázóknak, ők ugyanis csak kerülővel, Várfalván keresztül tudnak eljutni busszal Tordára, erre a körülbelül 17 kilométeres távolságra pedig 300 lejes bérletet fizetnek havonta, miközben az iskola ebből mintegy 40 lejt térít meg nekik. Ráadásul a bérletek árát általában három-négy havonta növelik, jegyezte meg az igazgatónő.

A 2021. június 16-án elfogadott 50-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében az ingázó diákoknak 3 kilométer távolságig havonta 30 lejt számolnak el, 3 és 50 kilométer közötti távolság esetén ez az összeg kilométerenként havi három lejjel, 50 kilométer felett pedig kilométerenként havi 1 lejjel egészíthető ki.

Az ingázó diákok ingyenes utaztatásának másik módja az iskolabusz, de ezt a tordai magyar iskolában például csak az 5-8. osztályosoknak tudják biztosítani, mert egyetlen 17 személyes járművük van, és annak az üzemanyagköltségeit sem állami forrásokból, hanem a Communitas Alapítvány vagy a Bethlen Gábor Alap pályázatain nyert összegekből fedezték eddig, a karbantartását pedig a szülői szövetség pénzéből állták, mondta el Józan Erzsébet. Mint hozzátette, az emelkedő üzemanyagárakkal az eddigi feltételeket is nehéz lesz biztosítani.

Az ösztöndíj tehát éppen akkor szűnt meg, amikor az élelmiszer- és rezsiárak emelkedése miatt amúgy is nagy a teher a családokon, az ingáztatás pedig jelentős pluszköltséget jelent. A Jósika Miklós Elméleti Líceumba járó gyerekek többsége olyan kisjövedelmű családból származik, ahol csak egy személy keres, a 200 lejes ösztöndíj kiesése így komoly érvágást jelent nekik, összegzett az igazgatónő.

Az ösztöndíjak odaítélését módosító miniszteri rendeletre érkezett kritikákra Sorin Cîmpeanu előbb azzal válaszolt, hogy a változás által érintett ingázó tanulók útiköltségét eddig is megtérítették az állami költségvetésből. Ezt a kijelentést cáfolta a vidéki tanulókat képviselő European Youth Village szervezet több olyan diák nyilatkozatával, akik elmondták, hogy valójában mennyibe kerül nekik iskolába járni, valamint azzal a nyílt levéllel, amelyben jelezték, hogy az ösztöndíjrendszer megváltoztatása az iskolaelhagyást erősíti, és felszólították a tanügyminisztert, hogy találjon megoldást a helyzetre. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint egyébként 2020-ban 1 176 000  15 és 24 év közötti fiatal élt falun Romániában, míg városban valamivel kevesebb, 1 110 000.

Tanügyminiszter: nő a szociális ösztöndíjak értéke és tervezik az útiköltségre elszámolható összeg növelését is

Egységesen 200 lejes szociális ösztöndíjban részesülnek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű diákok, azaz a kisjövedelmű családok gyermekei, az árva és félárva diákok, de a krónikus betegségekkel küzdő vagy fogyatékkal élő kiskorúak is a kormány határozattervezete szerint, jelentette be a kabinet szerdai ülésének elején Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter az Agerpres hírügynökség szerint. A tárcavezető hangsúlyozta: az ösztöndíj összege nőtt, 200 lej lesz, míg 2020-ban 100 lej, korábban pedig csak néhány lej volt.

Az ingázóknak járó ösztöndíj körüli felháborodásra reagálva Cîmpeanu arról is beszámolt, hogy a kormány jövő heti ülésén kerül napirendre a tanulók ingázási költségeit támogató sürgősségi rendelettervezet. A tanügyminiszter szerint a támogatást nem fix összegben állapítják meg, hanem a szállítási költségekhez igazítják, így az ingázó diákok esetenként akár 200-300 lejt is kaphatnak.

A tárcavezető kiemelte, hogy a szociális ösztöndíjakat az önkormányzatok költségvetésén keresztül az állami büdzséből, a diákok ingázásának támogatását pedig a tanügyi tárca büdzséjéből biztosítják.

Cîmpeanu azt is hangsúlyozta, hogy a szociális ösztöndíj halmozható a jó tanulmányi eredményért járó érdemösztöndíjjal, melynek értéke 500 lej, így egy társadalmilag-gazdaságilag hátrányos helyzetű, jól tanuló diák akár havi 1000 lejes támogatást is kaphat az államtól, ha az ösztöndíjhoz hozzáadódik az ingázási támogatás is. A szociális ösztöndíj a nyári vakáció idején is jár – szögezte még le a tanügyminiszter.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!